Előzetesben a rabló

Rendőrség
A bíróság elrendelte annak a 48 éves férfinek az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Nagyrábén kirabolt egy idős nőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2015. június 5-én éjszaka egy idős nő Nagyrábén található családi házába a nyitott ajtón bement, majd a sértettől pénzt követelt. A 89 éves néni nem tett eleget a követelésnek, ezért őt a támadó bántalmazni kezdte, majd az ágyról lerángatta és elvette a párna alatt található pénztárcáját. Az idős nő a bűncselekményről másnap értesítette a püspökladányi rendőröket. A bejelentést követően bevezetett forrónyomos intézkedések eredményeként a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 48 éves férfit, akit nagyrábéi otthonában elfogtak. Sz. Gyulát a nyomozók bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes járásbíróság 2015. június 9-én elrendelt.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelt ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.