28-as villamoson elkövetett emberölés

Rendőrség

A háromfős vádlotti társaság és a sértett közötti szóváltás a sértett villamoson utazó kiskutyája kapcsán indult ki. A vád szerint a vita során az egyik vádlott mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

A három vádlott – egy 44 éves és egy 39 éves férfi, valamint egy 30 éves nő – a vádbeli időben hajléktalanként élt a főváros területén, idejük legnagyobb részét a VIII. kerület, Salgótarjáni úton lévő, használaton kívüli, elhagyatott épületekben töltötték. A három vádlott közül a férfiak unokatestvérek, míg a nő a vádbeli időszakban alkalmi jellegű párkapcsolatban állt a 44 éves férfival.

A vádlottak, valamint a 39 éves férfi barátnője 2020. április 3-án, a fenti helyen születésnapot ünnepeltek, majd az esti órákban – már ittasan – úgy döntöttek, hogy egy elmennek egy dohányboltba további szeszesitalt, valamint cigarettát vásárolni. Ennek érdekében a Kőbányai úti villamosmegállóba mentek. A megállóba éppen ekkor érkezett a Blaha Lujza tér irányába közlekedő, 28-as számú villamos, amelynek első szerelvényére a társaság felszállt.

Ugyanezen a villamoson utazott a sértett és barátja, a sértett pórázon tartott kistermetű kutyával együtt. A felszállást követően, a 44 éves vádlott megállt, hogy a sértett barátjának ölében lévő kutyát megsimogassa, egyidejűleg pedig társaival együtt gúnyos megjegyzéseket tett a kiskutyára. A sértett ekkor felszólította a vádlottat, hogy az érvényben lévő járványügyi szabályokra is figyelemmel, tartsa magát távol a kutyájától. A vádlott ennek hallatán kötekedni kezdett a sértettel, akit nyomban ezután egy alkalommal arcon is köpött, és emiatt közöttük szóváltás alakult ki.

A szóváltás során a vádlott a ruházatából elővett egy kést, és azzal fenyegetően megindult a sértett felé. A sértett hátrálni kezdett, ekkor a barátja a védelmére kelve felállt, és megindult volna a késsel fenyegető vádlott irányába, ekkor azonban a vádlott 39 éves társa – azért, hogy a férfi ne tudjon segíteni a sértettnek – arcon ütötte a sértett barátját, aki az ütés hatására visszaesett a székébe, az ölében tartott kiskutya pedig ekkor elszaladt. A kutya elszabadulása a sértett és barátja figyelmét is elterelte, ezt a pillanatot használta ki a támadásra a vádlott, aki a késsel mellkason szúrta a vele szemben álló sértettet.

A sértett kiabálása hallatán a villamosvezető megállította a villamost, majd annak ajtajait kinyitotta. Ekkor a két férfi vádlott és a velük lévő két nő leugrott a villamosról, és futni kezdtek. A késelő vádlott a kést menekülés közben átadta a 30 éves női társának. A nő a kést először a ruházatába, majd a Kőbányai úton lévő egyik hotel előtti beton virágládába rejtette.

A sértett is leszállt a villamosról és még megkérte a körülötte állókat, hogy hívjanak hozzá mentőt, illetve hogy keressék meg a kutyáját, azonban az elszenvedett súlyos sérülés következtében állapota rohamosan romlott, néhány percen belül eszméletét vesztette, majd – az azonnal értesített mentők gyors és szakszerű ellátása ellenére – a helyszínen életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő 44 éves férfit emberölés bűntettével, 39 éves férfi társát bűnsegédlettel, a 30 éves nőt pedig bűnpártolás bűntettével vádolja. A főügyészség a 44 éves férfival szemben végrehajtandó fegyház-, férfi társával szemben pedig börtönbüntetés kiszabását indítványozza, női társuk esetében pedig felfüggesztett börtönbüntetés a főügyészség indítványa. A két férfi letartóztatásban van, női társuk bűnügyi felügyelet alatt áll.

Kép: illusztráció.