Tetten érték a biciklitolvajt

Rendőrség

A nyomozás adatai szerint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2014. június 12-én 19 óra körüli időben telefonon hívták az egyik debreceni fürdő biztonsági őrei és bejelentést tettek arról, hogy tetten értek egy bicikli tolvajt. A járőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak meg, akik elmondták, hogy észrevették, amikor egy  fiatal a kerékpár tárolónál gyanúsan álldogál, míg társa egy kétkerekű mellett guggol és megpróbálja egy erővágóval levágni a járműről a lakatot, de amint meglátja az őröket elfut a helyszínről.

A rendőrök a helyszínen elfogták a 15 éves lányt, akit előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. Társát, a 16 éves fiú adatgyűjtés eredményeként azonosították a rendőrök, majd gyanúsítottként kihallgatták.

A derecskei lány és a helyi fiú ellen a lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság 2014. november 17-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.