Földön fekvő élettársát rugdosta a debreceni férfi

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság zaklatás és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint szeptember 9-én 23 óra tájékán, Debrecenben, az egyik Csapó utcai társasházban egy pár vitatkozni kezdett. A veszekedés elfajult, a szavakat a férfi részétől tettek követték. A brutális férfi több alkalommal arcon ütötte 44 éves barátnőjét, aki a földre esett. O. Gergely élt is a fekvő testhelyzet nyújtotta lehetőséggel, hiszen a nőt több alkalommal megrúgta és a nagyobb nyomaték kedvéért egy késsel megfenyegette.

A nő szerencsére el tudott menekülni a lakásból és és miután biztonságban érezte magát, telefonon kért segítséget a rendőrségtől. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek. A nőhöz mentőt hívtak, a 32 éves bántalmazót elfogták és a városi rendőrkapitányságra bekísérték. A nyomozók O. Gergelyt gyanúsítottként hallgatták ki.