A Petőfi téren őrjöngött

Rendőrség

Felborította a kukákat és szétszórta a szemetet egy férfi Debrecenben. A rendőrök bíróság elé állítást javasolnak vele szemben.

A nyomozás adatai szerint 2014. július 25-én 23 óra 40 perc körüli időben telefonon tett bejelentést a rendőrségre egy állampolgár arról, hogy Debrecenben, a Petőfi téren egy férfi több kukát megrugdosott, felborított és a szemetet szétszórta az utcán. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol elfogták a garázdát, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki V. Józsefet, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy dühében tett kárt a szemetesekben.

A Debreceni Rendőrkapitányság 2014. augusztus 19-én befejezte a 30 éves férfival szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.