Magyar Péter beszéde március 15

Magyar Péter azt állítja, nem engedik beszédet mondani a Műcsarnok lépcsőjén október 23-án

Ország

Magyar Péter szerint politikai döntés született arról, hogy nem tarthat beszédet az 1956-os forradalom tiszteletére október 23-án a budapesti Műcsarnok lépcsőjén – azon a helyszínen, ahol 1989-ben Orbán Viktor a szovjet csapatok kivonását követelte.

A politikus a Facebookon arról írt, hogy a Műcsarnok tulajdonosaként a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Turi Attila „nyilvánvalóan politikai utasításra” nem járult hozzá a helyszín használatához. Az elutasítást azzal indokolták, hogy az intézmény a nemzeti ünnepeken zárva tart.

Magyar ezt képmutatásnak nevezte, felidézve: 2014. március 15-én Orbán Viktor ugyanitt mondhatott beszédet a Békemenet résztvevőinek. „Még a kommunista diktatúra végnapjaiban sem süllyedtek odáig, mint most az Orbán-rendszer kiszolgálói” – fogalmazott.

Bejegyzésében azt kérdezte: „Vajon mitől félnek Orbánék és a kiszolgálóik? Talán kellemetlen lenne, hogy ezen az ikonikus helyszínen százezrek kiabálnák, hogy ruszkik haza?”

Magyar felszólította az MMA elnökét, hogy vizsgálja felül a döntést, és bejelentette: október 23-án 14 órakor a Deák Ferenc térről indul majd a „Nemzeti Menet”.

A poszt végén megjegyezte, hogy a csatolt fotó 2014. március 15-én készült, amikor Orbán Viktor a Műcsarnoknál tartott beszédet.