Az első hónap tapasztalatai alapján beigazolódtak a várakozások: az utasok érzékelik és értékelik a fedélzeti tisztaság javulását – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Április óta menet közben is takarítják az InterCity vonatokat, és a bevezetett intézkedést a visszajelzések alapján egyértelműen pozitívan fogadták az utasok. A közlemény szerint sokan emelték ki, hogy tisztábbak lettek az utasterek és a mosdók, ritkább a szappan- vagy vécépapírhiány, és különösen nagyra értékelik, hogy az utazó takarítók kérésre elszállítják az utazás során keletkezett hulladékot is.
A vezérigazgató hangsúlyozta: nem állnak meg itt, az első hónap tanulságait beépítik a rendszerbe. „Finomítunk a takarítási technológián, és folyamatosan együttműködünk a szolgáltató céggel annak érdekében, hogy az InterCity vonatok a teljes út során tisztán és rendezett állapotban maradjanak, javítva ezzel az utazási élményt” – tette hozzá Hegyi Zsolt.