“Minden nap egy jó nap arra, hogy az ember új dolgokat tanuljon” – írta ki a közösségi oldalára Orbán Balázs, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója.
A nagy esemény pedig nem volt más, mint az, hogy az ’56-os hősöket nemrég kvázi lehülyéző Orbán Balázs átvette a doktoriját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.
A 444.hu írta meg korábban, hogy Orbán Balázs A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései című PhD-értekezése volt az egyetlen az ELTE jogi karán 2024-ben, melyet a Tudományági Doktori Tanács nem egyhangúlag bocsátott a doktori eljárás megindítására, hanem 5 igen és 2 nem szavazat mellett egy tartózkodással.
A lap úgy tudja, a dolgozat a szakmai szempontok alapján megfelelt – a nemmel szavazók a szerintük fennálló összeférhetetlenség miatt döntöttek így, mondván, az ELTE állami egyetemként kiszolgáltatott helyzetben van egy kormánytaggal szemben.
Rácz András Oroszország-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója vette észre, hogy a dolgozat hivatkozás nélkül idéz hosszabb részeket Orbán Árpási Botonddal közös tavalyi tanulmányából, ami véleménye szerint a társszerző okán még csak nem is önplágium – és így az is kétséges, hogy önálló tudományos eredménynek tekinthető-e a dolgozat, ami a fokozatszerzés feltétele. Rácz azt is megírta, hogy a dolgozathoz tartozó tézisfüzet a fájl metaadatai szerint legalább részben Árpási számítógépén készült – írja a 24.hu.
Döbbenetes kijelentése ellenére maradhatott a magyar közéletben
Orbán Balázs tavaly ősszel a Mandiner podcastjében arról beszélt, hogy nem védenék meg Magyarországot egy orosz agresszióval szemben.
“Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé”
– mondta Orbán Balázs.
Török Gábor elemző “az év legnagyobb politikusi hibájának” nevezte a miniszterelnök tanácsadójának mondatait.
Brüsszelt elfoglalnánk, de itt nem védekeznénk… Nekem ez tűnik eddig az év legnagyobb politikusi hibájának (akkor is, ha amúgy nem hiba ezt gondolni, de politikusként ezt mondani bizony elég magas labda):
“Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.” (Orbán Balázs)
Fotó: Facebook/Orbán Balázs