A kínai-magyar együttműködés a folyamatos, megszakítatlan barátság hosszú évtizedeinek története – jelentette ki Magyarország miniszterelnöke csütörtökön Budapesten, miután megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Orbán Viktor kiemelte: Magyarország mindig is baráti kapcsolatokat ápolt Kínával, és annak mindig szilárd politikai alapjai voltak. Magyarország mindig is az “egy Kína elvét” vallotta, a kölcsönös tisztelet alapján álltak, és baráti országként tekintettek Kínára – hangsúlyozta. Nem is tudott “úgy fordulni a történelem kereke”, hogy a két ország szembe került volna egymással – tette hozzá a kormányfő.
“Támogatjuk a kínai békekezdeményezést”
Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.
Európa ma a háború oldalán áll, az egyetlen kivétel Magyarország, amely azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és támogat minden nemzetközi erőfeszítést, ami a béke felé mutat – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta: így támogatjuk a Hszi Csi-ping által bemutatott kínai békekezdeményezést is.
Ennek a konfliktusnak, ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren; a csatatéren csak halottak vannak és pusztítás – tette hozzá Orbán Viktor, hangsúlyozva: “fegyverszünet kell és béketárgyalások”.
Orbán Viktor szerint nagy lehetőséget tartogat a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni – emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök.
A magyar kormányfő – aki sajtónyilatkozatot tett a kínai államfővel – kiemelte: ez nem csupán gazdasági tény, hanem a bizalom kifejeződése is.
A nukleáris ipar területén Magyarország komoly nemzetközi tapasztalattal és presztízzsel rendelkezik – húzta alá.
Több mint ötven éve vagyunk ebben az iparágban, és jelenleg is Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése Magyarországon történik – közölte a miniszterelnök. Hozzátette: az a terv, hogy a következő évtized elejére már 60-70 százalék között lesz Magyarországon a nukleáris energia aránya.
Orbán Viktor megköszönte a kínai államfőnek, hogy meg tudtak állapodni arról: Magyarország újabb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket exportálhat Kínába.
6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki a miniszterelnök.
A kormányfő kiemelte: a két állam közti kereskedelem értéke húsz év alatt 3 milliárdról 12 milliárd dollárra emelkedett, egy helyett hét kínai nagyváros érhető el közvetlenül légijárattal Budapestről; akkor “a gesztusokon kívül elköteleződést nem jelentő baráti együttműködésről beszélt a két ország”, ma pedig közös nyilatkozatuk már stratégiai partnerségről szól.
Orbán Viktor hangsúlyozta: megtiszteltetés és nagy lehetőség Magyarország számára, hogy Kína meghívott bennünket a gazdaságának modernizációjában való részvételre, és “hajlandó részt venni a magyar gazdaság fejlesztésében és modernizációjában”.
Felidézte: húsz éve csak nagyítóval lehetett kínai beruházást találni Magyarországon, tavaly pedig az érkező beruházások háromnegyede ebből az államból származott, és emberek tízezreinek adnak munkát, biztonságos és kiszámítható megélhetést.
A miniszterelnök megemlítette: büszkék vagyunk arra, hogy helyt állunk az ezekért a befektetésekért folytatott versenyben, majd kijelentette, Magyarország továbbra is korrekt, tisztességes körülményeket biztosít az itt beruházó kínai vállalatok számára.
Megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a legmodernebb nyugati és a legmodernebb keleti technológia Magyarországon találkozhasson és építhessen ki együttműködést – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: a magyaroknak komoly ambíciói vannak, hiszen miután az előző “egy szégyenteljes évszázad volt, amit elvesztettünk”, a 21. századot már megnyerni akarjuk.
Hangsúlyozta: ehhez a győzelemhez pedig nekünk partnerekre, befektetőkre és a világ legmodernebb technológiájára van szükségünk.
Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak
Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelme során most a legjobb a kapcsolat a két ország között – jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban Orbán Viktorral miniszterelnökkel közösen tett sajtónyilatkozatában.
A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.
Jelezte, a két ország közötti kapcsolatokat tovább kell fejleszteni, ezért átfogó stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot fogalmaztak meg.
Hszi Csin-ping kitért arra: Orbán Viktorral mindketten hisznek abban, hogy a “kölcsönös politikai bizalom szilárd alapot teremtett a kínai-magyar kapcsolatok erősödésének”.
Azt is mondta: Kína nagyra értékeli Magyarország szilárd elkötelezettségét az egy Kína elv mellett, és megígérte, hogy folyamatosan támogatja majd Magyarországot a gazdasági fejlődés útján.
Ezért a két ország a jövőben mélyíti gazdasági, kereskedelmi, illetve pénzügyi együttműködését – tette hozzá a kínai elnök.
(MTI)
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd