A vadászati törvény módosítását kezdeményezi a Jobbik

Ország

A vadászati törvény módosítását kezdeményezi a Jobbik-Konzervatívok annak érdekében, hogy a jövőben az állam fizesse meg azt a kárt, amit a tulajdonában lévő vadak okoznak járművekkel ütközve.

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bencze János, a párt országgyűlési képviselője arról beszélt: idén nyáron úgy változtatták meg a jogszabályt, hogy “lényegében minden esetben az autós a hibás, ha vaddal találkozik”.

A politikus ugyanakkor a vadászati törvényt tette felelőssé azért, hogy ilyen sok Magyarországon a vadgázolás, mondván, a jogszabály úgy rendelkezik: csak akkor téríthető meg az állatok által okozott kár, ha a tulajdonos megfelelően védekezett annak bekövetkezése ellen. Szerinte emiatt rengeteg területet kerítettek be, amivel megszakították a vadak hagyományos vándorlási útvonalát, az állatokat a közutakra kényszerítve.

A vad az állam tulajdona. Ez az egyetlen tulajdontárgy, amelyért a tulajdonos semmiféle kártérítési felelősséggel nem tartozik – érvelt a törvénymódosítás mellett Bencze János.

A képviselő jelezte: szakértők bevonásával kívánják kidolgozni törvénymódosítási javaslatukat.