Barthel-Rúzsa Zsolt egy rezsikonferencián 2022-ben

Egykori politikai elemző irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot

Ország

Május 1-jétől Barthel-Rúzsa Zsolt államtitkár irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A minisztérium azt írta, a jelenlegi háborús helyzetben jelentősen felértékelődött a hazánk kiber- és fizikai biztonsága ellen irányuló törekvésekkel szembeni hatékony fellépés, amelyben kulcsfontosságú a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) szerepe. Annak érdekében, hogy a Szolgálat ebben a feladatban megfelelő súllyal vehessen részt, szervezeti átalakításra volt szükség.

Ennek megfelelően, 2023. május 1-től a Honvédelmi Minisztérium keretein belül államtitkár irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) működését – jegyezték meg.
Hozzátették, az átalakítás tovább erősíti a Szolgálat fő célkitűzéseit, a politikai és katonai döntéshozatal és a nemzeti érdekérvényesítő képesség támogatását, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség törvényes működésének biztosítását.

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat működéséért felelős államtitkárrá Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felterjesztése alapján, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök Barthel-Rúzsa Zsoltot nevezte ki. Barthel-Rúzsa Zsolt évtizedes politikai elemzői és tanácsadói tapasztalattal rendelkezik – írta a HM.

(MTI)

Felmentették tisztségéből Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét – ez lehet az oka