Dobrev Klára árnyékkormány

Dobrev Klára: a DK nélkül nulla esély van a kormányváltásra

Ország

Hosszabb interjút adott Dobrev Klára, a DK EP-képviselője az atv.hu-nak. Többek között beszélt arról, hogy miért szipkázza el pártja más ellenzéki pártok képviselőit, szó esett az EU-s pénzek hazahozataláról, és a kormányváltás esélyéről egy DK által dominált ellenzékkel.Arra a kérdésre, hogy mit tud a DK, amit más parlamenti párt nem, Dobrev három dolgot sorolt.

Az első a politika tartalmához kapcsolódik. Ennek az országnak, ahogy arról már volt szó, erős és markáns baloldali politikára van szüksége. Ezt a leghatározottabban és legöntudatosabban a DK képviseli – véli Dobrev Klára.

A második pont az, hogy a politika csapatjáték, még ha a választók sokszor csak a főszereplőket látják is, azokat a politikusokat, akik sokat szerepelnek a tévében. De nem lehet választást nyerni, pláne kormányozni, ha az egyes politikusok mögött nincs erős politikai közösség, méghozzá nemcsak Budapesten, Szegeden és Pécsen, hanem Csornán és Vásárosnaményban is. Ma ilyen erős politikai közösséggel az ellenzék részéről egyedül a DK rendelkezik. Az a tény, hogy a választás után mi lettünk a legnépszerűbb ellenzéki párt, nem égi ajándék, nem a sors hozta így, hanem iszonyatos mennyiségű munka van mögöttünk.

Ha azt látják a választók, hogy nagyon sok politikus választja a DK-t mint politikai közösséget, akkor erre én kifejezetten büszke vagyok. Sok szeretettel várom továbbra is azokat, akik tenni akarnak a hazánkért, és azokat is, akik valamelyik szakpolitikai területen együtt akarnak velünk dolgozni az Árnyékkormányban.

A harmadik pont, hogy Orbán ellenzékének kell, hogy legyen egy politikai közepe, és erre ma egyedül a DK alkalmas. A mai ellenzék mindig is egy színes világ lesz – a demokrácia lényege a sokszínűség –, de ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség egy erős politikai centrumra ezen az oldalon. A DK-val és az árnyékkormánnyal arra vállalkoztunk, hogy létrehozzuk ezt a  centrumot.

De addig még rengeteg időnk van, és megint csak azt tudom mondani, hogy a pártok vezetői minden bizonnyal bölcs megállapodást fognak kötni egymással erről a kérdésről is – vázolta álláspontját Dobrev Klára.

A DK EP-képviselője arról is beszélt, hogy  ha az lenne a feladata, hogy ezeket a pénzeket hazahozza Magyarország számára, egy hónap alatt sikerülne neki.