Bakondi György migránsok M1

Újabb okot talált a közmédia, amiért retteghetünk a migránsoktól: már “halálos baleseteket is okoznak”

Ország

Egyre veszélyesebb és nagyobb mértékű az illegális migráció Magyarország határainál – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en péntek este.

Tavaly 270 ezer határsértőt fogtak el a hatóságok, ez több mint kétszerese az előző évinek. Az elfogott embercsempészek száma pedig megközelíti a kétezret.

Az elmúlt évben abban is változás mutatkozott, hogy a migránsok egyre erőszakosabbak, rendőrökre támadnak, fegyvert használnak, határvédelmi létesítményeket rongálnak meg és halálos közlekedési baleseteket okoznak, a szervezett bűnözés egyes csoportjai között már harc folyik a területekért. A magyar hatóságok 2500 embercsempészt tartanak fogva, akik 73 országból érkeztek

– közölte.

A prognózisok szerint ez a trend idén folytatódhat, már az év első öt napján 2000 illegális határátlépőt tartóztattak fel. Veszélyes bűnözők is megpróbálnak bejutni az országba ismeretlen céllal. A határvédelem nemcsak közbiztonsági, de nemzetbiztonsági kérdés is. A kormány döntései segítik a határvédelmet: megerősítették a kerítést és több mint ezer fővel felállt a határvadászezred – mondta Bakondi György.

Mindeközben naponta 10-14 ezer háborús menekült érkezik Ukrajnából. A különbség jól látható a segítségért folyamodó és azt hálásan fogadó valódi menekültek és az országhatárt erőszakosan átlépni próbáló illegális migránsok között

– jegyezte meg.

Bakondi valószínűleg azokból a balesetekből szemezgetett, amelyek rendőri üldözés következtében történtek, elszenvedőik pedig bevándorlók és embercsempészek voltak:

Halálos baleset történt Balástyánál