„Ruszkik, haza!”-feliratra cserélte a profilképét, a határra ment, s azóta folyamatosan menekülteket fogad a házába Borsa Miklós, az M1 exhíradósa. A valaszonline.hu kíváncsi volt, hogy mi lelte az egykori propagandistát.
Borsa Miklós híradós saját maga egyszer került be a hírekbe, amikor 2015 tavaszán Balatonfüreden felismerte egy felháborodott tévénéző, odalépett hozzá, megkérdezte tőle, hogy ő mondja-e a híreket a köztévén, majd az igenlő választ hallva “Most hazudj!” kiáltással ököllel arcon ütötte.
Borsa most nem egyszerűen elismeri, hogy hazudott, nem is egyszer, az állását féltve, de azt is elárulta, hogy a hírhedt megverés idején már távozni akart az MTVA-tól, éppen azért, mert szó szerint belebetegedett abba, hogy főnöki utasításra hazudnia kell.
“– Olyan volt, hogy jöttek a beolvasandó hírrel, én meg mondtam: hát hiszen ezt már megcáfolták.
– Erre?
– „Jól van az úgy, hagyjad.” Hiába mondtam, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem
– nyilatkozta Borsa.
Az interjú egyik legkeményebb pontján Borsa arról beszélt, hogy ő maga és több kollégája szó szerint belebetegedtek a kényszerű hazudozásba, sőt volt, akit szó szerint újra kellett emiatt éleszteni:
“Az viszont igaz, hogy mindenképpen felmondtam volna már abban az évben. Az utolsó időkben ugyanis már fizikai tüneteim voltak. Állandó gyomorgörcsök, alvásképtelenség, aztán torokfájás – a szervezet rájön, mi az, amitől tényleg nem tudsz bemenni dolgozni. És legyártja. Sok kollégám van bent, aki infarktust kapott, elvitte a mentő adásból… Van defibrillátor a tévében. Használják”
– mesélte az M1 egykori propagandistája.