Ukrajnai menekültek

Meghalt egy ukrán menekült Magyarországon

Ország

Már Magyarország területére ért az a 61 éves ukrán nő, aki autóbusszal érkezett az országba Románia felől, majd később – feltehetőleg a kimerültségtől – elhunyt – írja román forrásokra hivatkozva a Magyar Hang.

A busz, amelyen a nő is utazott, a Pete–Csengersima határátkelőhelyen lépett be az országba, de a belépés előtt órákat várakozott, mert 3 utasnak – a cikk szerint 3 gyereknek – nem volt biometrikus útlevele.

A rendőrség közleménye szerint a később elhunyt 61 éves ukrán állampolgárságú nő Csengersima Közúti Határátkelőhelyen lépett – menyével és további 33 utassal – Magyarország területére 2022. március 5-én 3 óra 40 perckor egy román honosságú autóbusz utasaként.

A halálesetet közvetlenül megelőző rosszulléte nem az autóbuszon, hanem közterületen, a határátkelőhelytől 62 kilométer távolságban Aranyosapátiban történt 7 óra 57 perckor (az eltelt idő 4 óra 17 perc). Újraélesztését a mentőszolgálat egyidejű értesítésével két rendőr kezdte meg, majd azt folytatta a kiérkező mentőegység. A hölgy kórházba szállítása közben vesztette életét 9 óra 22 perckor. Halálának okaként elsődlegesen epilepsziás görcs következtében légzésleállást jelöltek meg.”

A közleményben hozzátették, hogy „a biometrikus útlevél esetleges hiányával kapcsolatban megjegyezzük, hogy az a határátlépés gördülékenységét nem befolyásolhatta, hiszen a problémás vagy hiányos okmányokkal kapcsolatos ügyintézés nem a határátkelőhelyeken, hanem a gyűjtőpontokon történik.”