Aggódik kárpátaljai családjáért Józan László

Ország

A Keresztanyu sztárja nagyon aggódik Kárpátalján élő szeretteiért, akik már a menekülésre is felkészültek.

Józan László a kárpátaljai Mezőváriban nőtt fel, családtagjai bár közel a magyar határhoz, de Ukrajnában élnek. A kirobbant háború miatt félnek, sőt, már arra is felkészültek, ha el kell menekülniük – írja a Blikk.

A családtagjaim üzeneteire ébredtem reggel, akik elkezdtek pánikolni. Az unokanővérem azt írta, most már fél. Reggel óta folyamatos gyomorgörcsöm van, nem is tudok mással foglalkozni, egyfolytában a nővéremékkel telefonálok

– nyilatkozta csütörtökön, a háború kirobbanásának napján a lapnak a színész, aki azt is elmondta, szerencsére édesapja 62 éves, így már nem sorozták be, a család többi férfitagja pedig Magyarországon, Csehországban vagy Németországban dolgozik, nincs otthon.

A nővéreméket és édesapámat megkértem azonban arra, hogy pakoljanak össze minden fontos dolgot, iratok, személyes tárgyat, értéket, hogy azonnal indulni tudjanak, ha kell

– mondta Józan László, aki közösségi oldalán azt írta,  bízik abban, hogy nem lesz szükség arra, hogy áttelepítse a családját Magyarországra, de minden a háború alakulásától függ.

Fotó: Facebook/jozanlaszloofficial (Emmer László)