Nagy Melanie

Nagy Melanie is jól énekel, de G.w.M neki soha nem írt dalt

Ország

Nagy Melanieról, G.w.M feleségéről kiderült, hogy tehetséges énekes is lehetett volna, annak idején a Megasztárban is indult.

Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata sokkolta a hazai sztárvilágot. Nem elég, hogy Edina azt állította, csak válása után talált rá a szerelem, olyan érdekességek is napvilágot láttak, hogy a saját férje, Csuti mutatta őt be jelenlegi szerelmének, hogy Edina zenei karrierjét támogassa, de az is kiderült, G.w.M rendkívüli intelligenciával bíró felesége a rapper kedvéért mondott le arról, hogy a Fehér Házban dolgozhasson.

Nagy Melanieról egyre több információ lát napvilágot, most például az, hogy ő is nagyon szépen énekel, még a Megasztárban is indult 18 éves korában. Neki bezzeg nem írt dalt a férje, mint Edinának, akivel közös videóklipet is készített még tavaly.

Melanie 2008-ban a Megasztár negyedik szériájában indult, ahol végül a középdöntőben esett ki. Az akkor még 16 éves lányt igazi tehetségnek tartották, ám ő végül úgy döntött, diplomata karrierjére és egyetemi tanulmányaira koncentrál – írja a Blikk.

Melanie nem sokkal később ismerte meg G.w.M-et, aki annak ellenére, hogy felkapott zenei producer is, soha nem készített dalt kettejük számára.

Szinte senki sem tudta, hogy Melanie énekel és hogy tehetséges. Márk nem büszkélkedett ezzel, és furcsa, hogy soha nem írt neki dalt vagy nem született duett. Érdekes, hogy míg korábban azt gondolta, nem szeretné, ha a párja szerepelne, színpadon állna, most pont egy olyan lányt választott, aki zenei babérokra tör

– árulta el a lapnak G.w.M egyik barátja.

Itt lehet megnézni, hogyan énekelt egykor Melanie:

Fotó: Facebook/Nagy-Melanie-make-up-artist