Krumpli

Mi lesz így a bérszavazókkal? Ukrajnában betiltanák a kettős szavazást a több állampolgársággal rendelkezőknek

Ország

Csak egy országban szavazhatnak a választásokon azok, akiknek az ukrán mellett más állampolgárságuk is van – jelentette ki David Arahamija, az ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája kormánypárt frakcióvezetője pénteken újságíróknak.

Volodimir Zelenszkij elnök a héten nyújtotta be a többes állampolgárság elismerését célzó törvénymódosításokat a parlamentnek. Arahamija közölte, hogy a módosításba számos “biztosítékot” építettek be. Először is azt, hogy az Ukrajnában agresszornak minősített Oroszország állampolgárai nem lehetnek egyidejűleg ukrán állampolgárok is – emelte ki.

Másrészt – mint mondta – a több állampolgársággal rendelkezőknek

dönteniük kell, hogy melyik országban kívánnak élni szavazati jogukkal.

Kifejtette, hogy ha például, valaki az Egyesült Államokban él és ukrán állampolgárságot szerez, nem szavazhat Ukrajnában, mert az Egyesült Államokban választja meg az ottani elnököt és a kongresszusi politikusokat.

“Egy személy két országban nem szavazhat a vezetésre. Ez nem így működik. Ha valakit az érdekei Ukrajnához fűznek, akkor itt szavaz, ha más országhoz, akkor ott”

– fogalmazott Arahamija. Megjegyezte, hogy már most terjednek rémhírek, miszerint mintegy húsz milliónyian, akik nem élnek Ukrajnában, döntenek majd arról, ki legyen kormányon. De ez ellen van biztosíték a benyújtott törvénymódosításokban – mondta a képviselő.

A harmadik biztosíték – mint mondta – az, hogy külföldiek nem tölthetnek be közhivatali posztot. Ha valaki tisztséget kíván betölteni, le kell mondania az ukránon kívül minden más állampolgárságáról – hangsúlyozta.

Arahamija meggyőződésének adott hangot, hogy a többes állampolgárság lehetővé tételéhez nem kell az alkotmányt módosítani. Tavaly Zelenszkij egyik hasonló javaslatát azért nem tűzte napirendre a parlament, mert a törvényhozás szakértői szerint az állampolgárság kérdése az alkotmány módosítása nélkül, csak törvényi szinten nem szabályozható.

A frakcióvezető szerint azonban az alkotmányjogászok többsége jelenleg egyetért abban, hogy az ukrán alkotmányban szereplő kifejezés nem egyetlen, hanem egységes állampolgárságot jelent, vagyis az ország lakosainak ugyanaz az állampolgársága, de ez nem feltétlenül csak az ukrán lehet. Az ukrán nyelvben ugyanis ugyanaz a szó jelentheti mindkettőt – az egységest és az egyetlent – és ez a szó szerepel az alkotmány szövegében is.

(MTI)