Kiderült Rúzsa Magdi ikreinek neme

Ország

Rúzsa Magdi mindig is azt szerette volna, ha kisfia és kislánya is születik. Most kiderült, valóra válnak-e az álmai.

Magdi és párja a hírek szerint már elkezdték előkészíteni a babák szobáját, és jelenleg is a babakellékek vásárlását tervezik, addig viszont, amíg nem tudták, hogy milyen neműek lesznek a gyerekeik, nem igazán tudtak merre indulni. Ha három lány érkezik, kislányos színekben kell gondolkodni, ha csak fiúk, akkor viszont jöhetnek a világoskék kiegészítők – írja a Bors.

A dilemmázásnak végre vége szakadhat, ugyanis a legutóbbi kontrollvizsgálaton a babák felfedték magukat és kiderült, fiúk vagy lányok lesznek-e.

A legutóbbi vizsgálaton a Czeizel Intézetben kiderült, hogy kisfiú is van a csapatban, de már az is biztos, hogy két kisfiú és egy kislány érkezik. Nagyon boldog vagyok. Már gondolkodunk a neveken. Mindenesetre a szívem mélyén erre is vágytam. Néha már látom magam előtt őket, hogy majd milyen kis édesek lesznek

– nyilatkozta az énekesnő a lapnak, aki Instagram-oldalán nemrég egy különleges képet is megosztott arról, milyen gondolatok játszódnak le a fejében: