Orbán: a migrációs nyomást nem lehet virágcsokrokkal és plüssmacikkal megállítani

Ország

A negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot, riasztó a helyzet Romániában – mondta a miniszterelnök pénteken a Jó reggelt Magyarország című műsorban, a Kossuth Rádión.

 

Ez indolkolta, hogy úgy döntöttek, hogy teljesítik a románok kérését, és átvesznek 50 beteget, akiket a határhoz közel eső kórházakban kezelnek. A két ország közötti különbség az oltottak arányára vezethető vissza, ami Magyarország mintegy kétszer magasabb.

Orbán Viktor a hétvégén kapja meg a harmadik oltást, ez szerinte felér egy életbiztosítással. Jó ha van az ember zsebében egy maszk – tette hozzá a miniszterelnök, de szerinte a maszk önmagában nem véd meg bennünket. Vakcinánk, kórházi ágyunk, orvosunk, lélegeztető gépünk van bőséggel, fel vagyunk készülve egy negyedik hullámra – mondta.

Fejlesztés alatt a magyar vakcina

Mi magyarok is próbálunk fejleszteni vakcinát. Nem állunk rosszul vele – mondta Orbán, majd hozzátette: Az nem jó, ha van egy gyárunk, de az nem működik. De a legfontosabb Orbánnak a magyar vakcina.

A magyar kormány nem kér a következő uniós Pfizer-rendelésből, izzítják a debreceni vakcinagyárat

Darab, darab

„Hiányzik egy német, jó lesz helyette egy afrikai vagy ázsiai. Darab, darab”.  A szállítószalag mellett ez is jó, az is jó. – a miniszterelnök szerint így gondolkoznak Nyugat-Európában. Itthon nem így gondolkozunk. A brüsszeli észjárásban van valami, ami a mi fejünkből hiányzik – tette hozzá a miniszterelnök a bevándorlás kapcsán.

Orbán úgy látja, hogy Németország rá akarja erőltetni az unióra az akaratát. De Magyarország nem akar kötelező kvótát, és több országgal ellenállás szerveződik, mint Dávid Góliát ellen.

Virágcsokrok, plüssmacik

Orbán Viktor úgy látja, hogy a nyugat-európai országokban a politikusoktól nem azt várják el, hogy vezessenek, hanem hogy az európai intézmények munkáját “menedzselgessék”. A miniszterelnök szerint az erős vezetőből ugyanis baj is lehet és van is ebben némi igazság.  De a migrációs nyomást nem lehet virágcsokrokkal, plüssmacikkal megállítani, „a mostani világban a járvány és a migráció időszakában ez a lágy, puhány, uniszex megközelítés használhatatlan”.

Bécsben háromszoros a gáz ára

Emelkednek a rezsiárak nyugaton, de itthon nincs gond Orbán Viktor szerint. Berlinben a gáz ára duplája a budapestinek, Bécsben háromszorosa Úgy látja, mi megvívtunk egy sikeres harcot, és a rögzített ár megvéd bennünket. „Ahelyett hogy az unió most beismerné a hibáját, még megfejelik a dolgot. Arra készülnek, hogy további árat akarnak emelni” – jelentette ki Orbán Viktor.

“Feri bátyám, novemberben kap egy 80-ast” – Orbán nem bízza a véletlenre a választási győzelmét