Nem megy börtönbe az UFO egykori frontembere

Ország

V. Zsoltot lányok futtatása miatt két év börtönre ítélték a héten. Mégsem kell börtönbe mennie.

A pontos vád üzletszerű kerítés és kitartottság bűntette volt, ami miatt az UFO egykori frontemberét jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Az ítéletet 11 évvel azután mondták ki, hogy 2010-ben felmerült annak a gyanúja, hogy UFO Zsolti társaival együtt lányokat közvetít ki egy svájci bordélyházba. Ezért a bordélyház jutalékot adott Zsoltnak, aki a lányok prostitúciós tevékenységéből befolyt összeg egy részéből is részesült.

V. Zsolt a Borsnak elismerte, hogy kiközvetítette a lányokat Svájcba, de elmondása szerint ezt pusztán segítő szándékkal tette, a pénzt pedig, amit tőlük kapott, kölcsön címén adták neki a lányok.

Az énekest nagyon megviselték a történtek.

Amikor rájöttem, hogy milyen sokáig leszek bent, a börtönben beszéltem pszichológussal, mert azt gondoltam, biztos nem maradok normális. Akkoriban segített, hogy gitároztam, keleti tanokon alapuló könyveket olvastam és emiatt egy nagy személyiségfejlődésen mentem keresztül. Ma pedig az segít, hogy a munkába temetkezhetek

– nyilatkozott a lapnak Zsolti, aki az előzetesben már leülte azt a büntetést, amit most másodfokon kiszabtak rá, ezért nem kell visszamennie a börtönbe.