Kemény vita alakult ki Dobrev és Márki-Zay között – így tennék jobbá az országot győzelmük esetén

Ország

Parázs vitát folytatott az RTL Klub műsorában Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay Pétert kérdezték arról, hogy kikről tud, akiket megzsaroltak a DK-sok. Azt mondta, Popovics Juditot zsarolták meg, akinek államtitkári pozíciót ígértek, majd megakadályozták az indulását.

Dovrei Klára szerint Márki-Zay Péter hazudik. Sem szakmailag, sem morálisan nem tartja alkalmasnak Dobrev ellenfelét a közös lista vezetésére.

Nagy a politikai nyomás, és úgy látom, nem bírod a nyomást

– tette hozzá.

Dobrev kifejtette, hogy úgy készült egészségügyről és oktatásról beszél majd, és nem örül annak, hogy személyeskedő lett a kampány az elmúlt hetekben.

Marki-Zay kiemelte, hogy nem tartja alkalmatlannak Dobrevet, de nem őt tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy leváltsa Orbánt.

Dobrev szerint az ellenzéki előválasztásnak nem a személyeskedésről kell szólnia. Állítása szerint ellenfele kampánya egyedül arról szól, hogy Stop Dobrev! Szerinte Márki-Zay szétveri az ellenzéki összefogást.

Márki-Zay szerint nem kellene személyeskedni úgy gondolja, az, hogy ki mond valótlant és ki nem, azt majd mindenki megtudja, ha az sms-eket nyilvánosságra hozzák.

“Péter, te nem mondasz igazat!”

Márki-Zay Péter szerint nincsen köztük feszültség Dobrevvel, mert ez csak a vitahelyzet heve, ám abban egyetértenek, hogy csak együtt fog sikerülni az, ami a valódi céljuk, azaz Orbán Viktor leváltása.

Dobrev szerint nem járatják le Márki-Zay-t, csak éppen szembesítik a nyilatkozataival, ezt ő is megteheti. Még a közös nyilatkozatot is kiadhatják, ha beleírják, hogy nem dobálnak sarat. Márki-Zay pedig szavát adta rá.

A két jelölt abban is egyetértett, hogy nem egymással, hanem például Polt Péter legfőbb ügyész leválthatatlanná tételével kellene foglalkozniuk.

Dobrev Klára ígéretet tett, hogy az ő győzelme esetén Gyurcsány Ferenc nem vállal közéleti szerepet Gyurcsány korábbi nyilatkozataira hivatkozva. Dobrev nem zárta ki, hogy egyszer a jövőben még ő lehet a DK elnöke.

A kormányzáshoz előbb győzelem kell, ehhez pedig a civileket is meg kell szólítani

– mondta Márki-Zay, aki Komáromi Zoltánt, Szél Bernadettet, Róna Pétert is megnevezte mások melett olyanként, akire komoly, akár miniszteri feladatot is bízna.

Szakértelem kell az új kormányban és kemény politikusok. Dobrev szerint nem szakértői kormányra lesz szükség, mint Márki-Zay szeretné, mert a Fidesz nem szakmai kihívásokat fog az ellenzékkel szemben állítani. Kőkemény politikai támadásokat fog ellenünk állítani, ezért minden politikusra, aki keményen fel tud állni a demokratikus, európai Magyarországért

– mondta Dobrev.

Lenne-e szerepe Gyurcsány Ferencnek a Dobrev-kormányban?

Az Alaptörvény nem alkotmány

– jelentette ki Dobrev. Így az alaptörvénybe foglaltakat egyszerű többséggel is meg lehet szerinte majd változtatni a választás után. Azt is mondta, a választáson széles körű felhatalmazást kérnek a szavazóktól, amely lehetővé teszi ezt nekik.

Ki kell mondani nyugodtan, ahogyan Klára is mondta, hogy ez elfogadhatatlan

– egyetért tehát Dobrevvel az MMM jelöltje az alaptörvényt érintő elképzelésében, noha szerinte csak a kizárólagos hatalomra vonatkozó részek alkotmányellenességét kell kimondani, és törekedni arra, hogy jogállami megoldást találjanak.

Márki-Zay szerint ki kell mondani, hogy Magyarországnak egypárti alkotmánya van, és szerinte az ellenzéki koalíciónak még idén el kell kezdeni – ahogyan ő és Karácsony Gergely kezdeményezték – egy új alkotmány kidolgozását, amelyre a választópolgárok jóváhagyását kell kérni.

A Fideszt is be kellene Márki-Zay szerint vonni az alkotmányozásba. Ezt Dobrev is így gondolja, mert az egypárti alkotmányt sem válthatja fel a hatpárti alkotmány.

Kit mozdítanának el először?

– hangzik a kérdés. Például Polt Pétert – mondta Dobrev, és mindenkit, akiről úgy gondolja a Fidesz, hogy kétharmaddal bebetonozza őket. Márki-Zay szerint Polt mellett a Médiatanács és az új egyetemi kuratóriumok is ilyenek.

Olyan kormányt és új jogrendet szeretnénk, amely a mindenkori kormányt korlátozza. Civil kontrollt építene fel a DK-miniszterelnök-jelöltje.

Minden egyes bűncselekményt meg kell büntetni. Aki lopott, azt meg kell büntetni

– mondja Dobrev az elszámoltatásról.

Márki-Zay Péter: “Csak olyat ígérek, amit meg is tudok csinálni”:

 

Az MMM jelöltje üdvözölte Dobrev Klára kemény, szigorú elszámoltatást ígérő szavait, és reményét fejezte ki, hogy a DK is belemegy javaslatukba, hogy Hadházy Ákos lenne a legalkalmasabb a korrupció ellenes kormányzati harc élére.

A Fidesszel kötött mutyik sem maradhatnak feltáratlanok

– hívta fel a figyelmet Márki-Zay, felemlegetve a Dobrevet támogató Oszkó Péter nevét, mire Dobrev megjegyezte, hogy ne beszéljen hazugságokat.

Nem lehet folyamatosan vádaskodni, miközben pontosan tudod, hogy amit állítasz, nem tudod alátámasztani

– szúr oda ismét ellenfelének a DK miniszterelnök-jelöltje.

Kétkulcsos lenne Dobrev szerint az új szja, a második kulcs egymilliós jövedelem felett.

Semmi bajom a kétkulcsos adóval, csökkentsük az alsót, emeljük a felsőt. Csak az a kérésem, hogy ne emeljünk adót, mert a Fidesz csak erről fog beszélni a kampányban, hogy az ellenzék adót akar beszélni

– mondta Márki-Zay.

Dobrev szerint a kormány felelőssége, hogy megfékezze a benzinár emelkedését.

Dobrev Klára európai minimálbért emleget, ami minden évben emelkedne. Márki-Zay szerint is emelni kellene a minimálbért, bár sok függ attól, hogy mennyire inflálódik ez el.

A 27 százalékos áfát fokozatosan csökkentené Dobrev, de egy sor termék, így az alapvető élelmiszerek többségének áfáját már azzal lehetne csökkenteni, hogy kedvezményes áfakulcs alá kerülnének. Márki-Zay szerint jó lenne az áfacsökkentés, de ennek veszélye is van, mert nem biztos, hogy a végfelhasználóknál, a vásárlóknál ez megjelenik majd.

Pénzügyi jogászként nem hangzik el olyan ígéret a számból, ami ne lenne megvalósítható

– mondja Dobrev. A történelem legnagyobb költségvetési átcsoportosírását tervezi, felsorolja, hogy mennyi pénz megy el sportra, honvédelemre.

Orovoskat, háziorvosokat, egészségügyi szakdolgozókat szeretne visszacsábítani Dobrev az egészégéügyi ellátórendszerbe, több ezret. A  béremelést folytatni kell Márki-Zay szerint, az orvosok után a szakdolgozókét is gyorsan meg kell emelni, mert már nagyon jelentős az elvándorlás.

3 ezer új szakorvost, 9 ezer új ápolót és 500 új háziorvost fogunk munkába állítani

– ígéri Dobrev. De nemcsak a béreket, hanem a megbecsülést is javítani kell szerinte.

Márki-Zay Péter szerint az egészségügyi rendszer átalakításához ismét csak szükség van a fideszesek, bizonytalanok megnyerésére is.

Azonnal emelné Dobrev a pedagógusok bérét. Ehhez szerinte a pedagógus alapbért a minimálbérhez kell kötni, azonnal 30 százalékkal emelné most a pedagógusbéreket, de hosszabb távon a duplájára.

kétszeres-háromszoros bért adna azoknak, akik hátrányos helyzetű diákokat tanítanak.

Márki-Zay odaszúrt Dobrevnek:

Aki nem kerül kormányra, bármit ígérhet

Ő inkább nem mondott most konkrét számot, hogy mennyivel emelne pedagógusbért, de azt mondta, ez haladéktalanul indokolt. Végül azért azt mondta, a Dobrev által említett 30 százalék lehet egy irányszám.

Mennyivel emelnék a pedagógusok bérét?

Visszaadná az önkormányzatoknak az iskolák fenntartását Dobrev Klára, de ehhez forrást is kell biztosítani.

Egyetért azzal, hogy az általános iskolák önkormányzati fenntartásba kerülésével, de úgy vélte, nem lehet ezt sem kötelezővé tenni, és előfordulhat, hogy a minisztériumi irányítás a felsőbb fokú iskolák esetében megmaradhat.

Dobrev Klára nem értette félre, amit korábban Márki-Zay mondott, hogy nő létére egész jó eredményt ért el az első fordulóban. Dobrev azt mondta, a nők ugyanolyan szépek és okosak, mint a férfiak. Márki-Zay azt mondta, egyáltalán nem hátrány ma Magyarországon nőnek lenni ezt bizonyítja az előválasztás. Megjegyezte: tiszteli a nőket, a cigányokat és az LMBTQ-témát is.

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint csak ennek az örömének adott hangot, amikor megdicsérte Dobrev „nőként elért” teljesítményét.

Jogszabállyal, munkaügyi ellenőrzéssel számolná fel Dobrev, hogy ne lehessen ugyanabban a pozícióban fizetéskülönbség férfiak és nők között. A nyugdíjszakadék még súlyosabb probléma szerint.

Márki-Zay szerint a DK-val szemben náluk nincs 30 százalékos női kvóta, de megjegyezte: nem kvóta, de önálló, önkéntes vállalás lehetne, hogy bizonyos számú roma képviselőt tegyenek a közös listára.

Márki Zay ismét elmondta, hogy nemcsak megtartaná, ki is terjesztené a mostani családtámogatásokat

Az MMM jelöltje szerint egyértelmű, hogy ezeket meg kell őrizni, és az államnak ösztönöznie kell a gyerekvállalást.

Dobrev megőrizné a családtámogatási rendszert, de kibővítené

A CSOK-ot meg kell tartani szerinte, de a rászoruló családok nagy része nem tudja igénybe venni, ezért kibővítené, átalakítaná.

Dobrev Klára zöld kormányt ígér, szerinte 2050-ig kell elérni a zéró kibocsátást, Magyarországon három fő területet érint.

A másik, hogy a tömegközlekedést kellene előnyben részesíteni, és ezeknek a környezetbarát járműveknek a beszerzése is mehetne uniós pénzből – emelte ki.

Csak zöld jövő van, vagyis a jövő vagy zöld, vagy nem lesz – állapította meg Márki-Zay Péter.

Márki-Zay szerint Szél Bernadett és Jávor Benedek is komplett zöldprogramon dolgozik leendő kormányának. Az MMM jelöltje egyetért azzal, hogy a jövő vagy zöld lesz, vagy nem lesz.

A közös jelöltnek egyben kell tartania a sokszínű koalíciót. Azért jöttem a vitára, hogy arra kérjem Önöket, szavazzanak rám a következő három napban

– kezdi a beszédet Dobrev Klára. Szerinte senki nem fog győzni egyedül, ezért azt kéri a nézőktől, arra szavazzanak, akiben látják a tiszteletet és alázatot a koalíciós kormányzás iránt.

A kormányzáshoz nagyon sokminden kell, az egyik annak a belátása, hogy nincs olyan, hogy én, csak az van, hogy mi, a jelöltnek pedig kellő alázattal és tisztelettel kell viseltetnie a koalíciós partnerek, a többi párt és azok szavazói felé

– mondta maga mellett kiállva Dobrev Klára. Szerinte a lényeg, hogy ki tudja majd egyben tartani a sokszínű koalíciót, amelyik leváltja jövő tavasszal Orbán Viktor kormányát. Szerinte ő az.

A közös programban a zöld és baloldali elemek, és liberális elemek is lehetnek, szó sincs róla, hogy konzervatív kormány alakulna, hanem a “tiszták koalíciója” lesz ez a vezetésével

– ígérte maga mellett kampányolva Márki-Zay Péter.

Nemcsak a 2010 utáni korrupciót, hanem a jobb és baloldali korrupciót is megszüntetné

– tette hozzá.

Összefoglaló a vitáról: