“Orbánék megijedtek” – közleményt adott ki az ellenzék az előválasztási malőr kapcsán

Ország

Nem bírta a terhelést az ellenzéki előválasztás informatikai rendszere, ezért a szavazást felfüggesztették, és ha minden jól megy, hétfőn folytatódhat.

Azt nem tudni biztosan, hogy a nagy érdeklődés, vagy kibertámadás okozta-e a galibát, de az ellenzéki vezetők közleménye arról tanúskodik, hogy ők az utóbbira gyanakszanak.

Jöhet bármilyen támadás bárhonnan, bárkitől, nincs az az erő, amely képes megállítani azt a történelmi folyamatot, amelynek végén Magyarország polgárai kiválaszthatják: ki legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kik álljanak szemben a hatalom embereivel a 2022-es országgyűlési választáson.

Ez a nap, 2021. szeptember 18-a történelmi volt országunk jövője szempontjából, mert a demokratikus ellenzék és a civilek megállapodása nyomán megkezdődött az első, közösen koordinált Előválasztás, amelynek célja, hogy végre az emberek döntsenek arról, kik a legméltóbb, legalkalmasabb politikusok a képviseletükre. Hiszen a politika mindenekelőtt az emberekről szól, legalábbis abban a világban, amelyet mi, a demokratikus ellenzék pártjai és a jó ügyért éjt nappallá téve dolgozó civilek képviselnek. Egészen más a helyzet viszont abban a világban, amelyben Orbán Viktor és rendszere áll: nekik az az érdekük, hogy a demokratikus folyamatokat megakasszák, meggátolják, és folytassák azt a politikát, amelynek lényege nem az emberek képviselete, hanem kiváltságaik megtartása, a közérdek megakadályozása, a közjavak lenyúlása és kontrollja.

A hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket az Előválasztáson, tömegesen kívánnak hitet tenni a változás mellett. Ám hiába indítottak támadást az intézmény informatikai rendszere ellen, innen is üzenjük nekik: tervük nem fog megvalósulni. A Karmelita kolostor urainak offenzívája csak ideig-óráig akaszthatja meg a munkát, a beavatkozás elhárítása után újult erővel folytatjuk a munkát. Hogy odafent még jobban megértsék, nyomatékkal üzenjük: Stop, Orbán!

Mi, a demokratikus ellenzéki pártok vezetői ezúton is szívből köszönjük minden magyar szavazópolgárnak, aki nem csupán részt vesz a demokratikus folyamatban, de megértően kezeli a kialakult helyzetet. Hétfőn újult erővel térünk vissza, és várunk mindenkit a szavazósátraknál! Döntsük el közösen, ki legyen az ország következő miniszterelnöke! És döntsük el közösen, kikkel építsünk fel egy új, demokratikus, szolidáris, igazságos és zöld Magyarországot!

– olvasható a Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté (LMP), Fekete-Győr András (Momentum), Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan (MSZP) és Szabó Tímea, valamint Karácsony Gergely (Párbeszéd) által aláírt közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük