Szputnyik vakcina

Elhunyt egy beteg, 110 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Ország

Egy beteg meghalt, és újabb 110 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 754 566 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 507 371-en már a második adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 812 337-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 30 058-ra. A gyógyultak száma 777 445.

Kórházban 119 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 4834.

Hatósági házi karanténban 1344-en vannak, a mintavételek száma 6 574 523.

Közölték: a koronavírus delta variánsa már Magyarországon is terjed. A negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetők, és mivel a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, az tegye meg.

Kiemelték: Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltást, amelyre az interneten lehet időpontot foglalni vagy a háziorvosnál is kérhető. Hozzátették, 304 ezren már fel is vették a harmadik oltást.

Az időseknek, a krónikus és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás is – írták.

Kedden is zajlik az iskolai oltási akció, amelyre előzetesen 48 ezer diákot regisztráltak a szüleik. Emellett továbbra is lehet az interneten is regisztrálni a még beoltatlan 12 év feletti gyereket, és számukra is nyitva van az időpontfoglaló.

Az iskolai oltások a hétfői és a keddi nap után csütörtökön és pénteken zajlanak az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. Az oltás Pfizer-vakcinával történik – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szülők visszajelzései alapján az iskolák összesítették az oltási igényeket, és a jelentkezők számától függően vagy a tanuló saját iskolájában, vagy egy közeli iskolában jelölik ki az oltás helyszínét. A szülők az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről külön értesítést kapnak. Az oltásra a 18 év alatti diáknak magával kell vinnie a kitöltött szülői hozzájáruló nyilatkozatot, a 18 évet betöltött diáknak a jelentkezési lapot. Ezeket a szülők e-mailben megkapták.

Az első oltás után három héttel adják be a második oltást ugyanabban az iskolában, ahol az első is történt – írták.

Hangsúlyozták, a kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasolják, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.

“A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, amikor még nem volt vakcina és csak korlátozásokkal lehetett védekezni a vírus ellen” – emelték ki. Ugyancsak az oltás felvételére kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat.

Emlékeztettek arra, hogy lezárult a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni élet fontos kérdéseiről szólt. A kérdőíveket 1,191 millióan küldték vissza, az eredményeket a kormány a szokásos módon ismerteti majd.

Az EU-n belüli utazásokhoz elérhető az uniós oltási igazolás – írták. Azoknak, akik unión belüli utazást terveznek, érdemes letölteniük vagy a www.eeszt.gov.hu lakossági portálra belépve kinyomtatniuk az uniós Covid-igazolást.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (145 618) és Pest megyében (112 697) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (46 892), Győr-Moson-Sopron (44 640) és Hajdú-Bihar megye (42 728). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 17 820 fertőzöttel.

MTI