Egy kínai vakcinával oltott orvos elvégezte a Merkely által javasolt tesztet – nem volt védettsége

Ország
Koronavírus

Már négyezer tagja van annak a Facebook-csoportnak, amelyet azért hoztak létre, hogy azokat gyűjthessék össze, akiknél a két, kínai vakcinával történt oltásuk után nem, vagy csak elenyésző mértékben mutattak ki a védettséghez szükséges ellenanyagot a szervezetükből – írja a 24.hu.A csoport tagja Bodó Hajnalka nyugdíjas reumatológus is, aki összesen három tesztet végeztetett el azután, hogy márciusban megkapta a kínai vakcinát.

Mivel májusban negatív lett a nő és férje tesztje is, az orvos levelet Merkely Bélának, a Semmelweis Egyetem rektorának, és arról érdeklődött, hogy a májusban elvégzett negatív eredményű vizsgálatot követően mi a teendőjük, védettek-e.

A levélben felidézte Merkely azon kijelentését, miszerint még nem találtak olyan, a kínai vakcinával beoltott embert, akinek ne lett volna antitestje a két vakcina után.

Merkely a válaszában azt írta, az oltás utáni ellenanyagmérésre nem mindegyik teszt alkalmas, az sem, amit a nő és férje csináltatott. A rektor a náluk használt tesztet javasolta, de közben az orvos és férje már egy másik laborban elvégeztette az ellenanyagvizsgálatot, és ott is negatív eredményt kaptak. A nyugdíjas reumatológus eztán újra Merkelyhez fordult és megkérdezte, hol lehet az általa ajánlott tesztet elvégeztetni. A rektor azt válaszolta, hogy a vizsgálatot a Semmelweis Egyetemen is el lehet végezni 8500 forintért – a történet szereplői eztán időpontot is kértek tőle a vizsgálatra.

A 24.hu cikke szerint az eredmény felemás lett:

a nőnél a Merkely által a legalkalmasabb teszt sem mutatott ki a védettséghez szükséges antitestet, és bár férjének pozitív lett a mintája, az ő ellenanyagszintje is az alsó határhoz közeli csak.

Merkely: bátor és jó döntés volt a Sinopharm-vakcina alkalmazása

A rektor azzal nyugtatta őket, hogy önmagában az antitestteszt eredményeit nem lehet a koronavírus elleni immunitás vagy védelem meghatározott szintjének jeleként értelmezni. Emellett egy állásfoglalást is idézett az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóságtól, amely szerint a koronavírus elleni oltás nem minden antitestteszt esetében hoz pozitív eredményt.

A nyugdíjas orvos újabb levelet írt Merkelynek, hogy akkor milyen tesztet kell elvégeznie ahhoz, hogy kimutassák, védett, és azt is megkérdezte, hogy a hiten kívül mivel igazolható, hogy védett. Erre már nem kapott választ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük