Müller Cecília: Aki válogat a vakcinák között, heteket, hónapokat is veszíthet

Ország

Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Müller Cecília elmondta, hétfő hajnalban újabb, 280 ezer adag orosz Szputnyik V védőoltást tartalmazó szállítmány indult el Budapest felé. Ebből a mennyiségből 100 ezer adag a második oltásként beadható vakcina és 180 ezer az első dózisú oltóanyag.
Ez jelentős szállítmány, amellyel nagymértékben növelhető a beoltottak száma – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Az oltási adatokról szólva azt mondta, 685 247 ember az első, 251 691 pedig már a második adag vakcinát is megkapta, ezzel a lakosság arányát tekintve Málta és Dánia után Magyarország lett a harmadik legjobban átoltott ország Európában.

Müller Cecília hangsúlyozta,

aki válogat a vakcinák között, heteket sőt akár hónapokat is veszíthet,

hiszen nem tudhatják, hogy mikor érkezik abból az oltóanyagból, amellyel be szeretne oltani magát.

Az operatív törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását. Az oltási stratégia módosításával azt szeretnék elérni, hogy minél többen kaphassák meg az első vakcinát, hiszen a kutatások bebizonyították, hogy már az első vakcina beadásával 65 százalékra nő a védettségi. Ennek érdekében a továbbiakban a Pfizer vakcinájából a második adagot 35 nappal később fogják beoltani, míg az Astrazeneca második vakcináját 12 héttel az első oltóanyag beadása után fogják beoltani.

Jó hírként elmondta, hogy a Janzen vakcinát Amerikában már engedélyezték. Ugyanakkor kezdeményezték ennek engedélyeztetését Európában is, március közepére ígéri az Európai Gyógyszerügynökség e vakcina engedélyezését. Azt is elmondta, ebből a vakcinából, csak egyet kell beadni, ellentétben a többi piacon lévő vakcinával szemben.

A Janzen vakcinája hasonló technikával készült, mint a Szpuntik V vakcina, ez is egy vektor vakcina.

Az új oltási protokoll március elsejétől lép érvénybe, aki már megkapta az első vakcináját, azokra még nem érvényes az új protokoll. Akik március elseje előtt kapták meg a vakcinát, azok a már kijelölt időpontban kell jelentkezzenek a második vakcina beadására – válaszolt egy kérdésre Müller Cecília.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük