Koronavírus-tesztelés

Infektológus: egy ekkora járvány nem ér véget a védőoltással, harmadik hullám is várható

Ország

Egy ilyen méretű világjárvány korántsem a védőoltással ér véget – mondta el a 24.hu-nak Prinz Gyula infektológus, hangsúlyozva: akkor lesz kézben tartva a pandémia, ha a lakosság 60-70 százaléka ellenanyaggal rendelkezik, de a SARS-Covid-2 vírus még – a szakemberek szerint sem megjósolható ideig – cirkulálni fog az emberiségben.

A vakcina tehát teljes megváltást nem jelent, viszont a Magyar Orvosi Kamara szakértője szerint mindenképpen a rövid távú előnye lesz, hogy segítségével egy normálisabb élethez térhetünk vissza, és csökken az egészségügy terhelése.

Azonban egy jól működő, biztonságos vakcinával sem dobhatjuk el a maszkot

– figyelmeztet.

A járvány felszámolásának folyamata azért is lassú, mert az oltóanyag(ok) megérkeztével oltási stratégiára lesz szükség. Az első fázisban az egészségügyi dolgozóknak kell felajánlani a lehetőséget, itthon is velük kezdődik az oltási sor, majd a második fázisban a szociális otthonban élőknek és ellátóiknak. Utánuk jöhetnek a 65 év feletti, rizikófaktorral rendelkező idősek – vázol fel egy kívánatos sorrendet Prinz Gyula, aki egyetért azzal, hogy a közellátásban nélkülözhetetlen dolgozókat (rendőröket, szemétszállítókat) is előre kell venni. Helyesnek tartaná azt is, hogy a tömeges oltás előtt felmérjék, ki az, aki átesett már a fertőzésen, és rendelkezik ellenanyaggal, mert őket érdemes a sor végére tenni.

Arról, hogy a gyártók kezdetben néhány nap eltéréssel jelentették be vakcinájuk hatékonysági százalékát, Prinz Gyula azt mondta, a számháború nem érdekes, mert mindegyik vakcina hatékony, de csak a tömeges használatukkal derül majd ki, hogy ténylegesen mennyire.

Nem az átlagembereknek kellene választaniuk a vakcinák közül, hanem az orvosaiknak, mert ők tudják, hogy kinek melyik a javasolt

– tette hozzá az infektológus, aki szerint mire Magyarországon is elkezdődhet a vakcináció, addigra több információ áll rendelkezésre például arról, hogy a csökkent védekezőképességű embereknél hogyan viselkedik egy oltóanyag. Mindenesetre ő biztosan beoltatja magát, ha Magyarországon is elérhetővé válik már az engedélyeztetett vakcina. „Ez nem kérdés” – mondja az infektológus, aki annak a oltóanyagnak fog bizalmat szavazni, amelyikről megfelelő tudományos információ áll majd a rendelkezésre.

Prinz Gyula szerint optimális forgatókönyv esetén is várhatóan a nyáron vagy az ősszel jön el annak az ideje, hogy már nemcsak a veszélyeztetettek, hanem a fiatalok oltása is megvalósulhat, addig pedig ha alacsony átfertőzöttség mellett, vakcina nélkül engedünk a korlátozó intézkedéseken, és lazítunk a szabályokon, akkor intenzív harmadik hullámra számíthatunk.