Kiderült, ki az a “harcostárs”, akit pedofíliával vádolt Bayer Zsolt – már reagált az illetékes

Ország

Lehet, hogy rosszul járt ezzel a szivárogtatással. A Hír Tv csütörtök esti, Háttérkép című műsorában azt állította Bayer Zsolt, a Fidesz 5. számú párttagkönyének tulajdonosa, hogy régi fideszes barátja és harcostársa két évtizeddel ezelőtt bevallotta:

azért szeret Thaiföldre járni, mert ott “kisfiúk is rendelkezésre állnak.”

Bayer szerint egykori fideszes harcostársa gyakorló pedofil, aki ezt állítólag maga vallotta be neki, de a sztorizásból nem derült ki, hogy miért titkolta ezt el húsz éven keresztül, eddig a tévéadásig.

A kormánypropagandát toló Pesti Srácoktól felhívták Bayert, és cikkükben egyértelművé tették, kiről van szó:

a Magyar Hang egyik munkatársáról.

A rendőrök sliccét is le akarták húzni a Szájer-féle kolbászpartin – több magyar politikus is járhatott oda

A jelentős részben volt magyar nemzetes újságírói gárdával rendelkező lap főszerkesztője közleményben reagált a vádakra.

György Zsombor (nem ő a pedofíliával gyanúsított munkatárs) azt írja, Szájer után az egész fideszes holdudvarban fellobant a vágy, mert az egész magyar kormány nevetségessé vált Európában.

Közleménye szerint kollégájuk egyértelművé tette:

semmilyen törvénysértést nem követett el, soha nem létesített testi kapcsolatot kiskorúakkal, sem itthon, sem más országban. Ezen túlmenően a magánélete senkire sem tartozik. Ellentétben a brüsszeli éjszakában bujkáló fideszesekkel, neki nincs rejtegetnivalója. Mondani sem kell: a pedofíliát, emberek kizsákmányolását, életük megnyomorítását mélyen elítéljük.

A Magyar Hang főszerkesztője szerint Bayer Zsolt, a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa hibázott. Szájer József botrányát úgy facsarta ki, hogy ő került bajba.

Azt állította, hogy bűncselekmény jutott tudomására, ám nem tett semmit, nem értesítette a hatóságokat, így ha a történet igaz lenne, ő maga válna bűnössé, morális értelemben mindenképp

– fogalmaz György Zsombor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük