Mi várható az ünnepek alatt? Ekkor dönt róla Orbán Viktor

Ország

Már elkezdték a tanácskozást.

Hétfőn várható döntés arról, milyen rendelkezések követik a december 11-én lejáró korlátozó intézkedéseket, milyen szabályok vonatkoznak majd az ünnepekre – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon csütörtökön.

A kormányfő a felvételen felidézi, hogy december 11-én lejárnak korábban meghozott korlátozó intézkedések.

“Legkésőbb hétfő reggel az operatív törzs ülésén döntéseket szeretnénk hozni. A karácsony és az újév kereteiről is döntést kell hoznunk: hogyan ünnepeljünk, hogyan lehetünk, hogyan nem lehetünk együtt”

– fogalmazott.

Hozzátette, megalapozott döntésekre van szükség. A nap folyamán meghallgatta azoknak a járványügyi szakembereknek a véleményét, akik eddig is segítették a kormány munkáját.

“A konzultációkat tehát megindítottuk, holnap és holnapután pedig folytatni fogom őket. Hétfőn döntések várhatók” – mondta Orbán Viktor.

A képen Orbán Viktor miniszterelnök járványügyi szakemberekkel egyeztet, mellette Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Karmelita kolostorban 2020. december 3-án. A megbeszélésen részt vett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetemen rektora, Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem egészségügyi közszolgálati karának dékánja, Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem járványtannal foglalkozó matematikusa és Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán