Anthony Blinken

A magyar származású Antony Blinken lehet Biden külügyminisztere

Ország Világ

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt várhatóan Antony Blinkent nevezi majd meg külügyminiszter-jelöltjéül – jelentette a Bloomberg News hírügynökség vasárnap későn este. A HVG értesülései szerint  Anthony Blinken anyja magyar, az apja, Donald Blinken, 1994 és 1997 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. Donald Blinken mostani felesége, Vera is magyar születésű.

A közlést sem Biden munkatársai nem kommentálták, sem Antony Blinken. Az 58 éves Blinken 2015 és 2017 között külügyminiszter-helyettes, azt megelőzően pedig Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese volt. Pályáját Bill Clinton kormányzata idején kezdte a külügyminisztériumban.

Internetes honlapján hétfőre virradóra a The New York Times is azt jelentette, hogy Biden Blinken mellett dönt. A lap “a globális szövetségek” híveként írta le Blinkent, megjegyezve, hogy ő Joe Biden legközelibb külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadója.

Korábbi sajtóértesülések szerint Joe Biden fontolgatja Susan Rice, az Obama-kormányzat ENSZ-nagykövete jelölését is a külügyminiszteri posztra. Rice a napokban újságíróknak nyilatkozva “nyitottnak” mondta magát e jelölésre.

Katie Bedingfield, Biden kommunikációs tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak nyilatkozva – kérdésre válaszolva – közölte, hogy Joe Biden kedden hozza nyilvánosságra a várható kormányzata tagjainak névsorát.

Hasonlóképpen nyilatkozott Ron Klain, Biden leendő kabinetfőnöke is az ABC televízióban.

Jennifer Psaki, Biden egyik tanácsadója, a CNN televízióban, szintén vasárnap, arról beszélt, hogy a leendő Biden-kormány “sokszínű lesz”. Úgy fogalmazott: a Bidenre és alelnökjelöltjére, Kamala Harrisre szavazók között “vannak progresszívek, mérsékeltek és republikánusok is, jóllehet, az amerikaiak túlnyomó többsége nem e meghatározások szerint gondol önmagára”. Hozzáfűzte: a várható kormányzat tükrözi majd Amerikát.

“Vagyis ez ideológiai sokszínűséget jelent majd, s (Biden) azt szeretné, hogy többféle felfogású ember üljön az asztal körül” – mondta.

Bernie Sanders, az Egyesült Államokban radikális baloldalinak számító nézeteiről ismert vermonti független szenátor még pénteken az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt: “számomra teljesen egyértelmű, hogy a progresszív nézeteknek helyet kell adni a Biden-kormányzatban”. Nyilatkozatát elemzők úgy értékelték, mint nyomásgyakorlást Joe Bidenre.

(MTI / HVG)