Megérkezett az orosz vakcinaminta – Szijjártó örül, az EU óva int a használatától

Ország
Koronavírus

Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre, a magyar szakemberek elkezdhetik a vakcina tanulmányozását, hogy a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az esetleges felhasználhatóság és engedélyezés ügyében – jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután.

A politikus elmondta: csütörtökön megérkezett Oroszországból az ott gyártott oltóanyag mintája. Magyarország az első olyan európai ország, amely ilyen oltóanyagmintát kap – tette hozzá.

Tíz adag érkezett az oltóanyag-mintából, ezeket nagyon különleges körülmények között szállították légi úton Magyarországra, folyamatosan -18 Celsius-fokon tartva

– ismertette.

Megjegyezte: így szállítják a magyar hatósági laboratóriumba is a mintákat, ahol az elkövetkezendő időszakban a magyar szakembereknek lesz lehetőségük arra, hogy tanulmányozzák a vakcinát, és a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az “esetleges felhasználhatóság és esetleges engedélyezés” ügyében.

Közölte: ezek az átfogó elemző vizsgálatok akkor kezdődhetnek meg, amint megérkezik az orosz gyártótól az oltóanyag teljes dokumentációja.

“Ez is készül, és hamarosan itt lesz, és akkor a magyar szakemberek elkezdhetik az elemző munkát” – jelezte a külgazdasági és külügyminiszter.

Brüsszel óva int

Az Európai Bizottság szerint a magyar kormány arra vonatkozó terve, hogy importálja, és esetleg fel is használja a Szputnyik nevű orosz koronavírus-vakcinát, biztonsági aggályokat vet fel, és rombolhatja az oltóanyagokba vetett általános bizalmat – írja a hvg.hu a Reuters alapján.

A cikk szerint példátlan lenne, ha a magyar kormány tesztelné, majd esetleg gyártaná is az orosz vakcinát. „Az a kérdés, hogy egy tagállam valóban beadatna-e a polgárainak egy olyan vakcinát, amit nem vizsgált az Európai Gyógyszerügynökség (EMA)” – jelentette ki a Bizottság egyik szóvivője.

A hatályos szabályok szerint az orosz vakcinát nem lehet forgalmazni a tagállamokban, amíg az EMA jóvá nem hagyta

– közölte a szervezet.

Közben a Pfizer hamarosan forgalomba helyezheti saját oltóanyagát

A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását – mondta csütörtökön a gyógyszeripari óriásvállalat vezérigazgatója.

Albert Bourla a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: a cég néhány napon belül világszerte kérvényezni fogja az illetékes felügyeleti szervektől az oltóanyag forgalmazásának engedélyezését, és készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást.

Hozzátette: a gyártás jelenleg is folyamatos, és az év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcina készül.

Bourla közölte: mindez azt jelenti, hogy már látszik az a fény az alagút végén, és a jövő év második felére már egész más lesz a járványhelyzet, mint most.

A Pfizer vezérigazgatója szerint az etikai meggondolások is azt diktálják, hogy ha egy ország a többieknél előbb jut döntésre, akkor állampolgárai rögtön hozzájussanak az oltóanyaghoz, mivel minden egyes nap életeket jelent.
Boris Johnson brit miniszterelnök legutóbbi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a brit kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból.

Johnson szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését.

Részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.

(MTI, hvg.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük