Adorján Gusztáv

Meghalt a nyíregyházi megyei kórház főigazgatója – koronavírus-fertőzéssel kezelték néhány hete

Ország
Koronavírus

Elhunyt Adorján Gusztáv, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Oktató Kórházak főigazgatója – közölte honlapján és Facebook-oldalán az intézmény.

Elhunyt intézményünk főigazgatója, dr. Adorján Gusztáv.

Döbbenet, csend és fájdalom…

– olvasható a gyászjelentésben.

Elhunyt intézményünk főigazgatója, dr. Adorján Gusztáv.Döbbenet, csend és fájdalom…

Közzétette: Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház – 2020. október 21., szerda

 

Adorjánról elsőként a 444 írta meg, hogy ő is elkapta a koronavírust, és állapota miatt kórházi kezelésre is szorul. Nem hivatalos forrásból úgy értesültek, a főigazgatót már október első hétvégéjén a nyíregyházi kórház intenzív osztályon kezelték, majd október 5-én, kedden a budapesti Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították.

Koronavírusos a nyíregyházi kórház főigazgatója, ellátásra szorul

Adorján Gusztáv, aki kórházi tisztsége mellett a helyi közgyűlés Fidesz-frakcióját is vezette, annak az intézménynek volt a vezetője, ahova három megyéből érkeztek középsúlyos koronavírusos betegek.