“Inkább egy kutyára szavaznék, mint a feleségére” – Návai Anikó ellen per indult Hollywoodban

Ország

Kjersti Flaa norvég újságíró múlt hónapban beperelte a Hollywood-i Külföldi Újságírók Szevezetét (HFPA), azzal vádolva a Golden Globe-díjak mögött álló szervezetet, hogy monopóliumellenes szabályokat sértett és „korrupciós kultúrát” folytatott. Flaa szerint a szervezet jogellenesen tagadta meg tagságát annak ellenére, hogy teljesítette a felvétel minden követelményét. A sajtóközleményből kiderül, a HFPA mellett a vádirat név szerint nevezi meg a testület több tagját, Meher Tatnát, Aud Berggren Morisse-t, Tina Johnk Christensen-t és Návai Anikót is.

A per szerint a HFPA egyetlen magyar tagját, Návai Anikót alperesként is megemlítik az amerikai bíróságon indított perben. A magyar tagot a HFPA többi tagjával együtt azzal vádolják, hogy kartellként működött a Los Angeles-i szórakoztató újságírás monopolizálására tett kísérletükben. Flaa kijelenti, hogy etikátlan módszereik – amelyekkel megpróbálják kizárni a versenyből-  azt eredményezték, hogy kétszer is elutasították jelentkezését, anélkül, hogy bármilyen kielégítő magyarázatot kapott volna.

A perben egy helyen Návai Anikót idézik, amikor arról van szó, hogy a tagok mennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy ne toborozzanak új tagokat. Návai azt mondta a potenciális jelölt férjének, hogy: “Ő inkább szavazna egy kutyára, mint a feleségére.” Flaa azt állítja, hogy Návai azon tagok egyike, akik aktívan megpróbálták megakadályozni tagságának megszerzését, ezzel segítve más tagoknak megőrizni monopolhelyzetüket.

A jelenleg Magyarorszàgon tartózkodó Návai Skorka Anikót a Kjersti Flaa-val és ügyvédjével, David Quinto-val való egyeztetés várja, amint visszatér Los Angelesbe. Ha nem sikerül megoldást találniuk, akkor az esküdtszék tárgyalása vár rá, illetve Návai Anikónak a szövetségi bíróságon kell megvédenie magát a vádak ellen.