Megjelent a koronavírus a Rákóczi Szövetség táborában, többen hazautaztak

Ország

Többen hazautaztak megfigyelésre a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborából, mert egy magyar és egy szerb koronavírus-fertőzött táborozóval érintkeztek – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint

a 250 résztvevős táborban két koronavírusos beteget azonosítottak, őket a budapesti Szent László kórházba szállították.

A járványügyi hatóság megtette a szükséges helyszíni intézkedéseket és elvégezte a kontaktkutatást: a fertőzöttekkel szorosan érintkezőket elkülönítették, majd húsz délvidékit busszal hazaszállítottak, 27 magyarnak pedig otthoni megfigyelést írtak elő – tudatták.

Azon további táborozókat és a személyzet tagjai közül azokat, akiknél felmerül a szoros kontaktus a fertőzöttekkel, szintén otthonukban figyelik meg

– tették hozzá.

Az eset miatt felhívták a figyelmet arra, hogy a járványügyi készültség érvényben van, és kiemelten fontos a szabályok betartása a fertőzés terjedésének megakadályozásáért. Fontos, hogy közösségbe csak egészséges ember menjen, és ha egy zárt közösségben felmerül a fertőzés gyanúja, a fertőzésgyanúsakat elkülönítsék – írta az NNK.

A Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Középiskolások Tábora hétfőn kezdődött és vasárnapig tart. A táborozók az anyaországból, a Felvidékről, Erdélyből és a Délvidékről érkeztek, Kárpátaljáról a járványhelyzet miatt csak felnőttek vesznek részt a programokon.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.