Kocsis Máté: Kaleta Gábor tette undorító, a bíróság ítélete pedig felháborító és elfogadhatatlan

Ország

A Fidesz frakcióvezetője Kaleta Gábor volt perui nagykövet tettét undorítónak, a bíróság ítéletét pedig felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja.

Kocsis Máté szerdán a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: Kaleta Gábor ahelyett, hogy enyhítésért fellebbezne, inkább nézzen szembe “gyomorforgató” tettével, és annak minden létező következményével, “ugyanis az ügynek még nincs vége”.

A kormány valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgál és szigorítani fog, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk – hangsúlyozta. A frakcióvezető azt írta: két gyermek apjaként, állampolgárként és politikusként is ezt tartja helyesnek.

Minden jóérzésű ember közös ügye, hogy a leghatározottabban, a “legdurvábban” fellépjenek a pedofilok ellen – írta Kocsis Máté.

Kaleta Gábort a bíróság egy év – végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt.