Ingyen net a járvány alatt? Újabb kérdéseket jelentettek be a nemzeti konzultációból

Ország

A gyermeket nevelő családok internethasználatára, a hazai turizmus népszerűsítésére és járványügyi figyelőszolgálatra vonatkozó újabb kérdéseket is bejelentett a hamarosan induló nemzeti konzultációból a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombati videóüzenetében.

Dömötör Csaba folytatva a nemzeti konzultációs kérdéseinek bemutatását, a kormány közösségi oldalán megjelent videójában úgy fogalmazott: a digitális tanrend bevezetése nagy erőfeszítést jelentett a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek is. Köszönetet mondva helytállásukért hangsúlyozta: a fokozott internethasználat anyagi értelemben is nagy terhet jelent, ezért azt kérdezi a kormány, hogy

támogatják-e a magyarok, hogy járvány idején ingyenes legyen az internet használata az iskolás gyermeket nevelő családoknak, valamint a tanároknak.

A közös teherviselés kapcsán azt is kérdezik, hogy

egyetértenek-e a magyarok azzal az alapelvvel, hogy a bankoknak és a multiknak is hozzá kell járulniuk a védekezés költségeihez

– mondta.

Arról is szeretnének párbeszédet folytatni, hogy

a magyarok támogatják-e a járvány utáni időszakban is a már megindult munkahelyvédő programokat, és egyetértenek-e azzal, hogy külön programokkal kell ösztönözni a hazai termékek vásárlását, illetve népszerűsíteni a belföldi turizmust.

Dömötör Csaba szerint “a brüsszeli járványügyi szervezet nem észlelte időben a járványveszélyt”, még akkor is mérsékeltnek nevezte a vírus kockázatát, amikor már “itt volt a baj”. Ezért azt a kérdést is felteszik, hogy

szükség van-e állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra

– jelentette be.

A kérdőívet postai úton, és később az interneten is ki lehet majd tölteni. Mivel olyan kérdésekről van szó, melyekről valószínűleg mindenkinek megvan a véleménye, Dömötör Csaba mindenkit arra biztatott, hogy mondja is el azt a hamarosan induló nemzeti konzultációban.