Szlávik: a gyógyításban folyamatosan követik a nemzetközi protokollt

Ország
Koronavírus

A koronavírus-betegek kezelésénél folyamatosan követik a nemzetközi protokollt – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Szlávik János kérdésére válaszolva közölte, ahogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az egészségügyi szakma egy-egy kezelést ajánl vagy inkább nem javasol, úgy az itthon alkalmazott gyógyító módszereket is ehhez illeszkedve változtatják.

Kitért arra is, hogy a koronavírus terjedhet tárgyak által is, ezért javasolt továbbra is a fertőtlenítés. Ezzel együtt továbbra is fontos a távolságtartás és a maszkhasználat is ahhoz, hogy ez a járvány ne terjedjen tovább – emelte ki.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a friss járványügyi adatokat ismertetve elmondta, az elmúlt napon hét koronavírussal fertőzött krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma 524-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 1201, kórházban 414 beteget ápolnak, közülük 22-en szorulnak lélegeztetőgépre.
A járvány kezdte óta az igazolt fertőzöttek száma 3867.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.