Bige László

Vádat emeltek Bige László ellen, börtönbüntetést kért rá az ügyészség

Ország

Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos Bige Holding vezetőjével szemben – írja a 24.hu. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábban azért függesztette fel a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét, mert a hatóság szakemberei többek közt hulladékgazdálkodási hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételei nem voltak adottak.

Bige László szerint Csányi miatt szálltak rá a hatóságok

A vesztegetési ügy mibenlétéről ezúttal az ügyészség nem óhajtott részletekkel szolgálni, azt is közölték, hogy a vádlott nem közszereplő. A Nyíregyházi Törvényszék annyit válaszolt a lapnak, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat, a veszélyhelyzetre tekintettel az iratok megvizsgálására és a vádirat kézbesítésére három hónap áll rendelkezésükre. Erre eddig a nagy terjedelmű iratanyag miatt nem került sor, jelezte a bíróság, amely szintén a személyes adatok védelmére hivatkozva nem adott tájékoztatást a vádlott kilétéről. Bigéékhez már eljutott a vádirat.

A vádlott ügyvédje, Zamecsnik Péter szerint

a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan.

Beszámoltak arról is, hogy bő két hete a megyei hírportálon Martossy György megbízott főügyész aláírásával megjelent egy közlemény, amely ugyan nem nevezi meg Bigét, csupán egy vállalkozót, viszont levezeti a feltételezett bűncselekményt. Ennek alapján az derült ki, hogy Bigét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség

üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja, mivel a vádirat szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.

Az ügyészség vagyonelkobzást indítványozott a vesztegetési pénzre, amit a nyomozóhatóság Bige László bankszámláján már le is foglalt, és további 20 millió forint büntetést is szükségesnek tart. Ezen felül börtönbüntetést kér a milliárdosra. Abban az esetben, ha az előkészítő ülésen Bige beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség megelégedne két év börtönbüntetéssel öt évre felfüggesztve.

Felfüggesztették Bige László gyárának működését, 250 család megélhetése került veszélybe

Az ügyet közelebbről ismerő más forrás ugyanakkor a vádiratból nyilvánosságra került összegzés alapján úgy véli, az ott leírtak nem vesztegetésre, inkább sikkasztásra, költségvetési csalásra illenek. Ezek elévülési ideje nyolc év, a vádemelésben szereplő ügylet pedig 2010-ben történt, így ezek miatt büntetést már nem lehetne kiszabni.