Valótlan feljelentéssel akart szabadulni pénzkölcsöneitől a vádlott

Ország

Hatóság félrevezetésének vétsége miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki arra hivatkozással tett valótlan tartalmú feljelentést, hogy ismeretlen elkövető az ő, valamint a férje nevében kölcsönszerződéseket kötött.

A vádiratban foglaltak szerint az elkövető 2019 márciusában tett feljelentést, melyben azt állította, hogy a 2006-ban, 2009-ben, majd 2011-ben különböző pénzintézeteknél, összesen 1.350.000 forint összegben az ő, illetve a férje nevében ismeretlen személy kötött kölcsönszerződéseket, mivel a pénzt ők nem vették fel. Állítása szerint a szerződésekről csak azt követően szerzett tudomást, hogy számláját a tartozások behajtása érdekében folytatott végrehajtási eljárás során zárolták.

A vádlott feljelentése folytán a Pápai Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el, amelyet mintegy fél év elteltével szüntetett meg, miután megállapítást nyert, hogy a feljelentésben foglaltak valótlanok, a kölcsönszerződéseken lévő aláírás a feljelentőtől származik, valamint a kölcsönösszeget két szerződés esetében is az elkövető számláján jóváírták.

A járási ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és az elkövető próbára bocsátására tett indítványt a Pápai Járásbíróságnak.

 

ugyeszseg.hu