Udvariból és Miszláról is lopott

Ország

A hőgyészi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 22 éves férfit, aki az elmúlt időszakban több környékbeli településről is lopott el kisgépeket. Udvari település polgármestere tett feljelentést a rendőrségen 2019. december 11-én, mert a polgármesteri hivatal kazánházából ismeretlen személy ellopott egy motoros fűrészt. Az eset kapcsán a széleskörű adatgyűjtésnek és a társszervekkel való együttműködésnek köszönhetően a Hőgyészi Rendőrőrs munkatársai látókörébe került egy 22 éves Udvariban élő férfi, akit a rendőrök elszámoltattak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. Az eljárás során kiderült, hogy az elkövető az elmúlt időszakban Miszlán egy motoros láncfűrészt, valamint Udvariban egy sarokcsiszolót is ellopott. A férfinak így háromrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. Az egyik kisgép előkerült, melyet a rendőrök lefoglaltak.

Az ügyben a Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

police.hu