“Addig innen nem mentek ki, amíg a papa nem éled fel” – ezért félnek a mentősök, ha problémás helyszínre riasztják őket

Ország

Nem a csenyétei eset volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó, amikor a mentősök testi épsége is veszélyben lehetett volna.Vasárnap látott napvilágot a hír, miszerint a javarészt romák által lakott Csenyétén a mentősök nem mertek kimenni egy beteghez, mert a hozzátartozók már a telefonban fenyegetőzni kezdtek.

Alapszabály, hogy a biztonságos helyszín az elsődleges – mondta az ATV műsorában Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, aki szerint ezért a kollégáik “joggal kértek rendőri segítséget”. Hozzátette: csak úgy lehet megkezdeni a mentést, ha a biztonságos helyszín adott, hiszen amennyiben a másik életének megmentésén dolgozó nincs biztonságban, akkor nem tud segíteni.

Rendőr nélkül nem mertek bemenni a mentősök a cigánysorra – meghalt a beteg

A csenyétei esetnél a mentésirányító figyelmeztette a mentősöket, hogy várják meg a rendőröket, mert verbális támadások érkeztek telefonon.

Kusper Zsolt egy korábbi esetet is felidézett, ami vele és kollégáival történt meg:

Egy családi házba riasztottak egy férfihoz, aki már merev hulla volt. A családtagok viszont ahogy beléptünk, azt mondták, hogy ’ugye tudjátok, hogy addig innen nem mentek ki, amíg a papa nem éled fel…

Itt az volt a szerencséjük, hogy egy műszerért kiszaladva az autóhoz rejtett segélyhívással tudtak jelezni a rendőrségnek, hogy veszélyben vannak.

 

3 thoughts on ““Addig innen nem mentek ki, amíg a papa nem éled fel” – ezért félnek a mentősök, ha problémás helyszínre riasztják őket

  1. Nem kell kimenni, így is sokan vannak! Ha nem kell nekik a segítség, amit a mentősök nap mint nap megtesznek, hála nekik, akkor majd az én Istenem segít nekik!!!

  2. OMSZ nyugdijas vagyok. Tudatositani kellene, hogy azért is kell a rendöri jelenlét, mert a mentö bajtársnak, ha lenne is ideje ra, nincs semmi eszköze a hozzatartozo megfékezésére, a rendörnek pedig számtalan fegyelmezési eszköze van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.