Orosz Bernadett

Mindent rendben talált a kormány a Bujákon brutálisan megvert édesanya ügyében

Ország

Megérkezett a minisztérium válasza. A nyomozás során sem késedelem, sem jogsértés nem történt a hatóságok részéről – ezt írta a Bujákon brutálisan megvert nőnek az igazságügyi tárca államtitkára.  Orosz Bernadettnek 83 ezer forint azonnali pénzügyi segélyt kiutalt a Miskolci Áldozatsegítő Központ, egy 840 ezres állami kárenyhítési támogatásról pedig februárban döntenek.

Az államigazgatási szervek és a hatóságok minden törvényben előírt kötelezettségüknek eleget tettek – lényegében ezt közölte az Igazságügyi Minisztérium Orosz Bernadettel, akit novemberben vert meg brutálisan korábbi élettársa, egy volt katona egy bujáki panzióban – számolt be szerdán a 24.hu.

A hatgyermekes anya a Varga Judit igazságügy-miniszternek decemberben elküldött levelében keményen kritizálta a hatóságok hozzáállását az áldozatvédelem ügyéhez. Azt írta: tapasztalata szerint Magyarországon olyan a helyzet, mintha az agressziót díjaznák.

Áldozat- és tanúvédelem járna, de semmit nem kapok

– írta.

A levélre Varga helyett a tárca helyettes államtitkára, Gellén Márton válaszolt. Gellén azt írta, az elmúlt hetekben megkereste a büntetőügyben hatáskörrel rendelkező Belügyminisztériumot, valamint a Legfőbb Ügyészséget, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy a nyomozás során sem késedelem, sem jogsértés nem történt a hatóságok részéről, ezért

a törvényesség érdekében történő intézkedést nem tartják indokoltnak.

A helyettes államtitkár az Igazságügyi Minisztérium felelősségi körébe tartozó áldozatsegítési terület tevékenységét is áttekintette a válasz szerint. A Miskolci Áldozatsegítő Központ néhány nappal a bántalmazás után kapcsolatba lépett Orosz Bernadettel, aki kórházi kezelését követően találkozott a központ munkatársával.

A találkozót követően a levél szerint 83 ezer forint azonnali pénzügyi segélyt utaltak ki neki.

Ezen túl a brutálisan megvert nő állami kárenyhítési támogatásra is igényt nyújtott be, ami a 840 ezer forintos fogászati helyreállító beavatkozás költségét fedezné – ennek kifizetéséről azonban csak februárban születik döntés.

Orosz Bernadett a napokban elküldött viszontválaszában azt írta, hogy bűncselekmény sértettjeként tudomásul veszi a választ, de emberjogi aktivistaként, aki azért küzd, hogy más nő ne kerüljön ilyen helyzetbe, nem találja kielégítőnek.

Ennek az az oka, hogy csak az én egyedi esetemre kérdezett rá a Belügyminisztériumnál és a Legfőbb Ügyésznél az Igazságügyi Minisztérium, de nem került kivizsgálásra, hogy elegendő védelmet biztosít-e a magyar jog (a büntetőeljárásról szóló törvény és a büntető törvénykönyv) azon nők számára, akiket a volt partnere súlyos testi sértéssel bántalmazott vagy életellenes cselekmény során majdnem megölt.

A miskolci nő hangsúlyozta, a rendőrség súlyos testi sértésként minősítette a hatósági eljárás kezdetén a bűncselekményt, miközben nyilvánvaló, hogy volt barátja valójában majdnem meggyilkolta. A bűncselekmény átminősítéséhez elengedhetetlen az igazságügyi orvosszakértői vélemény,

a vizsgálat az eredményét azonban két hónappal a történtek után sem kapta meg, sőt a szakértő személyesen nem is vizsgálta meg.

Varga Judit nemrég – a győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés megállapításait összegezve – azt ígérte, 2020 az áldozatsegítés éve lesz a tárcánál, megduplázzák az Áldozatsegítő Központok kapacitásait, erre az idén 600 millió forintot költenek.

Ahogy azt korábban megírtuk, tavaly novemberben csak egy hajszálon múlt Orosz Bernadett élete, miután féltékenységből felindulva volt párja kis híján agyonverte őt. A hatgyerekes anyuka a bántalmazása után a Facebook-oldalán osztotta meg a fotóit, amiken a felismerhetetlenségig eltorzult arccal látható. A támadója eltörte az orrát, „szétzúzta” a fejét és a testét, kitépte a haját és majdnem megfojtotta egy pásztói hotelben. A képek azóta óriási felháborodást keltve bejárták az internetet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.