Bige László szerint Csányi miatt szálltak rá a hatóságok

Ország

Megnevezte azt a személyt, aki a gyárbezárás és hatósági vegzálások mögött állhat. A Bloombergnek nyilatkozott Bige László, az ország ötödik leggazdagabb embere – vette észre a 444.hu. A szolnoki műtrágyagyáros arról beszélt, hogy az Orbán Viktorral szoros kapcsolatot ápoló Csányival fennálló, régre visszanyúló rivalizálása miatt akarták kicsavarni a cégét a kezéből. Azt is mondta, hogy Magyarországon már nem számíthat segítségre a támadásokkal szemben, mert minden hatalom a kormányfő kezében összpontosul.

A bíróság kimondta: jogszerű is volt meg nem is Bige László üzemének bezárása

Bige cégét, a szolnoki Nitrogénműveket tavaly ősszel szállta meg több száz rendőr és a katasztrófavédelem munkatársai. A rendőrség akkor azt közölte: a hulladékgazdálkodási törvény megsértése és más bűncselekmények miatt nyomoznak. A szolnoki gyárban a rendőrök 9-szer, a katasztrófavédők 12-szer voltak kint fél év alatt, az üzemet pedig egy időre be is záratták a hatóságok. Bige érdekeltségeivel szemben több másik ügyben is vizsgálódni kezdtek. Az egyik leggazdagabb magyarnak számító Bige László május végén két napot őrizetben is töltött. Idén nyáron aztán újraindulhatott a gyár, a bíróság pedig októberben kimondta, hogy jogtalanul zárták be az üzemet, ami Bigének állítása szerint több milliárd dollár kárt okozott.

A 444.hu válaszközleményt kapott azt OTP Banktól, amely így szól:

Az OTP Bank 2012. március 7-én a jogszabályoknak megfelelően közzétett tőzsdei közleményében tájékoztatta a közvéleményt, hogy jogerősen megnyerte a Nitrogénművek Zrt-vel szembeni, több mint 25 milliárd Ft összegű kártérítési pert, amelyet a Nitrogénművek Zrt. indított az OTP Bank ellen.

Az OTP Bank a Bloomberg – szóban forgó cikket megelőző – érdeklődésére előzetesen megkereste a Nitrogénművek Zrt-t, hogy a Nitrogénművek Zrt. adja meg a felhatalmazást ahhoz, hogy a Bloomberg tervezett (és 2019. november 21-én megjelent) cikkére tekintettel az OTP Bank a fenti perrel kapcsolatos, banktitoknak minősülő információkat megoszthassa a közvéleménnyel. Ezen tények bizonyára segítették volna a valódi helyzet megismerését. Az OTP Bank legjobb tudomása szerint a Nitrogénművek Zrt. a mai napig nem válaszolt a banktitok feloldása iránti megkeresésre.

Megerősítjük, hogy Csányi Sándor nem tervezte és jelenleg sem tervezi a Nitrogénművek Zrt., vagy bármelyik más, Bige-csoporthoz tartozó vállalkozás megvásárlását, nem véleményezi a Nitrogénművek Zrt. pénzügyi állapotát. A vállalatcsoport által nyilvánosságra hozott éves üzleti jelentések, pénzügyi beszámolók kellő információt szolgáltatnak mindenki számára ennek megítélésére.

A fentiek ismeretében sajnálatos, hogy a Bloomberg hírügynökség nem teljes körűen járta körbe a szóban forgó témát, nem tárta fel tényszerűen a Bige-csoport pénzügyi, gazdasági, műszaki helyzetét, melynek hiánya miatt egy valótlan feltételezéseket tartalmazó cikket jelentetett meg. Szintén rendkívül sajnálatos, hogy a Bloomberg elmulasztotta tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy az OTP Bank kész lenne tájékoztatást adni a cikkben említett feltételezésekkel kapcsolatos valós tényekről, amennyiben a Nitrogénművek Zrt. ehhez hozzájárult volna.

Csányi Sándor különösen sérelmezi, hogy a Bloomberg olyan hatósági eljárásokkal is összefüggésbe hozza, amelyeknek se okát se tartalmát nem ismeri, és azokra természetesen semmiféle ráhatása nem lehetett és nem is volt.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy mind a valótlan, mind a valótlan és egyben sértő tények állítása, mind azok híresztelése jogsértésnek minősül.”