Nem vette komolyan a bejelentést a magyar rendőrség ügyeletese – meghalt egy háromtagú család

Ország

Mint arról korábban beszámoltunk, családi tragédia történt Budán, a II.kerületben. Az eddigi információk szerint egy 35 éves apa megölte 31 éves élettársát és 4 éves gyermeküket.

A rendőrség szombaton azt közölte, fegyelmi eljárás indult az ellen a rendőrségi ügyeletes ellen, aki csütörtökön fogadta annak a nőnek a bejelentését, akinek a szomszédjában gyilkosság történt a II. kerületi Zöldlomb utcában.

Péntek délben három holttestet találtak a Zöldlomb utcában, egy társasház második emeleti lakásában. A gyanú szerint a 35 éves apa megölte 31 éves élettársát és négyéves közös gyereküket; a férfi ezután öngyilkos lett. A rendőrséget a lakás tulajdonosa hívta, mert nem tudta elérni bérlőit.

A BRFK szombaton azt közölte, hogy a tulajdonos bejelentése előtt egy nappal, csütörtökön az egyik szomszéd telefonon jelezte, hogy egy nappal korábban, a hajnali órákban furcsa hangokat hallott a szomszédos lakásból. A bejelentő azt is elmondta, hogy egész nap nem látta a mellette lévő lakásban bérlőként élő családot.

A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese, megvizsgálva az előzményeket, úgy döntött, hogy nem igényel további intézkedést a bejelentés, ezért nem küldött járőröket a helyszínre. Budapest rendőrfőkapitánya elfogadhatatlannak tartja az intézkedés elmulasztását, ezért vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat megállapította az ügyeletes mulasztását, ezért fegyelmi eljárás indult ellene

– áll a közleményben.