Szakértő: a klímaváltozásban az embernek alapvető szerepe van

Ország

Az embernek alapvető szerepe van a klímaváltozásban, de az időjárás szélsőségeit nemcsak a globális felmelegedés, hanem egyéb tényezők is alakíthatják – mondta Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Azt mondta, a földi időjárást a Nap tevékenysége is befolyásolja, és az idei megfigyelések alapján sokkal kevesebb – a Nap aktivitását jelző – napfolt volt, mint eddig. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Föld tengelyének apró elmozdulása is “hihetetlen klímaváltozást” okozhat. Ilyen tengelyelmozdulást figyeltek már meg nagyobb földrengések után is – tette hozzá.

Juhász Árpád szerint arról nincs vita, hogy a klíma melegszik és az embernek ebben alapvető szerepe van. Problémának nevezte, hogy a párizsi klímaegyezményben is az országokra hagyták emissziójuk csökkentését, de ezt nem teszik meg.