Miniszteri biztos: 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhellyel lesz több

Ország

Kormányzati célkitűzés, hogy 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhellyel legyen több az országban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa szerdán Dunakeszin.

Kovácsné Bárány Ildikó az Értünk épül Dunakeszi elnevezésű rendezvényen – ahol bemutatták a település bölcsődei, óvodai és általános iskolai infrastrukturális fejlesztéseit – elmondta, hogy a kormány családpolitikájának egyik alappillére a munka és a család egyensúlyának megteremtése, a családbarát társadalom kiépítése, ezért a kormány már 2010 óta sokoldalú támogatást nyújt a kisgyermeket vállalók, illetve nevelők részére. Hozzátette, hogy a hétpontos családvédelmi akcióterv egyik része a bölcsődefejlesztés.

A miniszteri biztos beszélt arról, hogy 2017 januárjában alakították át a bölcsődei rendszert, hogy minden olyan településen biztosított legyen az ellátás, ahol arra a kisgyermekes családoknak igénye van, és a férőhelyhiány ne legyen akadálya a munkavállalásnak. Kovácsné Bárány Ildikó elmondta, hogy a lakosság számához mérten Dunakeszin kiemelkedő a három év alatti gyermekek aránya, közel négy százalék, ezért a város jó példája a megfiatalodó településeknek. Hozzátette, hogy a városban a bölcsődei férőhelyek a három év alatti gyermekek 22 százaléka számára biztosítottak, ami az országos 16 százalékos átlag felett van. A 2010-es adatok alapján mára a város vezetése megduplázta a bölcsődei férőhelyek számát – fűzte hozzá a miniszteri biztos.