Huszonnyolcadszor rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napokat április 29. és május 4. között

Ország

Huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napokat (VEN) április 29. és május 4. között a Pannon Egyetemem – jelentette be az egyetem rektora hétfőn Veszprémben.

Gelencsér András a programokat ismertető sajtótájékoztatón kiemelte: ötven éve, 1969-ben az országban elsőként Veszprémben rendeztek egyetemi napokat.

A rektor, aki a ’80-as években hallgatóként is részt vett a fesztiválon, arról beszélt: a hagyomány már ötven éve tart, az egyetemi napokon pedig azóta is közösségek, barátságok alakulnak ki.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a rendezvény fővédnökeként a VEN térségi szerepét hangsúlyozta, hiszen a fesztivál nemcsak az egyetemistáknak, hanem a lakosságnak is szól. Mint mondta, Veszprémben az egyetemi napokkal indul meg a fesztiválszezon.

Balassa Gergő, a rendezvény főszervezője mind az egyetemisták aktivitásáról, mind a fellépők névsoráról szólva úgy fogalmazott: az ötven év egyik legerősebb felhozatala várja az érdeklődőket.

Az ingyenesen megtekinthető hagyományos csapatprogramok méltó helyen, az egyetemi aulában zajlanak majd. Ide vezet a bevonulás is hétfőn a városközpontból, míg a fesztiválterület idén is az egyetem felső kampuszán lesz majd.
Az idei VEN-en ismét lesz nemzetközi fellépő. A német zenei producer és dj, Tujamo mellett a hazai sztárok közül fellép többek közt a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, Ganxta Zolee és a Kartel, a Follow The Flow, a Necc Party, az AK26, Pixa, Sterbinszky, Dévényi és a Katapult DJ.