Helikopterszimulátort adtak át a Magyar Honvédség szolnoki bázisán

Ország

Katonai helikopterszimulátort adtak át ünnepélyes keretek között pénteken Szolnokon.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tartott eseményen elmondta: újabb állomásához érkezett a honvédelmi és haderőfejlesztési program.

Hozzátette: ebben a térségben egyedülálló képességet hoztak létre francia támogatással. A mintegy egymilliárd forintos beruházás elengedhetetlen Magyarország, a magyar katonák szempontjából, és bízik abban, hogy más nemzet pilótaképzésében is részt tudnak venni.

A most rendszerbe állított szimulációs berendezés – helicopter crew tactical trainer (HCTT) – a kornak megfelelő szintű technológiával biztosítja, hogy a katonák a lehető legfelkészültebben nézzenek szembe a modern hadviselés kihívásaival – mondta a miniszter.

Magyarország és a Magyar Honvédség Európában is példaértékű fejlesztésen megy keresztül – hangsúlyozta Benkő Tibor, hozzátéve: a szimulátorok ma már a modern harcászati kiképzés alapvető eszközei. Közölte: legalább száz, de inkább százhúsz pilóta kiképzését kell a jövőben megvalósítani, csak a forgószárnyas helikoptereket tekintve.

Tájékoztatása szerint a szimulációs eszköz minden, a Magyar Honvédségben rendszeresített vagy rendszeresítés alatt álló helikoptertípust képes modellezni, és a jövőben beszerzendő eszközök és fegyverrendszerek paraméterei szerint bővíthető.

A honvédelmi miniszter szólt arról, hogy nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren, Európában is kiemelt lesz a szolnoki helikopterbázis a helikoptervezetők és a kezelő személyzet kiképzése tekintetében.

Benkő Tibor köszönetet mondott a beruházást támogatóknak, köztük a francia Thales cég képviselőinek. Kiemelte: a beruházás rövid időn belül meg fog térülni, hiszen ha a szimulátoron végrehajtott feladatokat a valóságban kellene megtenni, az “horribilis összeg” lenne.

Hozzátette: a fejlesztést folytatni szeretnék, a különleges műveleti egységet érintően is lesznek előrelépések.
Közölte, a fejlesztések célja, hogy Magyarország, a magyar emberek számára minél nagyobb biztonságot tudjanak nyújtani.

Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete azt mondta: büszke arra, hogy egy francia cég közreműködhet abban, amiben Magyarország kiválóságot mutat, mégpedig a repülés terén.
A védelem, a fegyverzet területén Magyarország sokféle kétoldalú kapcsolatot tudott kiépíteni, amelyek alapjai egyrészt a közös gyakorlatok, másrészt a tisztek cseréje – tette hozzá.

Hangsúlyozta: Magyarország és Franciaország számára egyaránt elsődleges a “védelem Európája”. A két ország nemcsak egymással működik együtt, hanem másokkal is, például Ausztriával, Szlovéniával és Horvátországgal. Ez az együttműködés bilaterális és közösségi szinten lehetővé teszi, hogy fejlesszék Európa stratégiai függetlenségét – mondta, hozzátéve: biztos abban, hogy jövőben folytatódik az együttműködés.

Az eseményen kiosztott írásos összegzés szerint az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopteres projektjeit támogató Multinational Helicopter Initiative (MHI) program keretében, francia támogatással 2017. márciustól állt rendelkezésre a harcászati szimulátor kiépítéséhez szükséges pénz. A szimulátor telepítése 2018. október 4-én kezdődött és november 21-én ért véget. Azóta a rendszerpróbával egybekötve zajlik a kezelők kiképzése. Hasonló szimulátor az angliai Lintonban található, ahol eddig 80 helikoptervezető teljesítette harcászati képzését.

A harcászati szimulátor nagyteljesítményű számítógépei – a virtuális valóságot létrehozó eszközökkel ötvözve – egy szimulált hadszínteret alkotnak meg földön, vízen és levegőben. A HCTT eszközzel olyan eljárások is begyakorolhatók, amelyekre a valóságban nincs lehetőség. Ilyen eset például, ha légvédelmi gépágyú, rádió- vagy akár infravezérlésű rakéta miatt tűz alá kerül egy gép személyzete. A rendszer minden feladat teljesítése után lehetőséget ad a visszanézésre, az értékelésre, a következmények elemzésére.