Így magyarázza a Fidesz Kósáék túlóranövelő ötletét

Ország

A Fidesz azt javasolja, hogy aki többet akar dolgozni és keresni, az megtehesse, ne legyen ezelőtt bürokratikus akadály.

A Fidesz-frakció ellenzéki véleményekre reagáló, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a magyar gazdaság jól teljesít, az ország tartós növekedési pályára állt, egyre többen dolgoznak, nőnek a bérek, és úgy látják, hogy sokan szívesen dolgoznának még többet.

“Ez elől szeretnénk lebontani a bürokratikus akadályokat, hiszen ez a munkahelyteremtés kormánya” – fogalmaztak.

Mint azt korábban megírtuk, Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos – mindketten fideszes országgyűlési képviselők – nyújtotta be azt a törvénymódosító indítványt, amelynek az elfogadása esetén

három évre emelkedik a munkaidőkeret elszámolása, azaz a munkáltatóknak 3 éves időszakon belül kell elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkák díjával és a szabadnapokkal.