Szakértők: kizárólag a bíróság feladata kivizsgálni a röszkei zavargást

Ország

Kizárólag a bíróság feladata kivizsgálni és megítélni a három éve kitört röszkei zavargás résztvevőinek a felelősségét – mondták az M1 aktuális csatorna esti műsorában a meghívott szakértők.

Ifjabb Lomnici Zoltán érhetetlennek nevezte, hogy az EU és az Egyesült Államok is érdeklődött az eljárás iránt, noha annak lefolytatása – mint mondta – a magyar bíróság dolga. Hozzátette, hogy a migrációs válság kezelésében az uniós jogalkotás sokkal csekélyebb eredményeket ért el, mint az amerikai a 2001. szeptember 11-i merénylet után.

Utóbbit követően a terrorcselekmények vádlottjai polgári ügyvéd nélkül is bíróság elé kerülhettek, ítéletükben pedig a vallatással szerzett bizonyítékokat is figyelembe vehették – jegyezte meg.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő kiemelte, hogy az uniós jogalkotás kérdéseiről a tagállamok sokfélesége miatt sokkal nehezebb megegyezni. Véleménye szerint ugyanakkor a migrációval kapcsolatos vitákban több ország álláspontja elmozdulni látszik, így létrejöhet a kompromisszum a menekültkérdéssel kapcsolatos jogi szabályozásról. Gyarmati István elítélte, hogy bírósági eljárásokat politikusok minősítenek, de – tette hozzá – nem a röszkei zavargás az első ügy, ahol ez megtörténik.